Élet-Stílus

Félmillió zarándok a csíksomlyói búcsún

Csaknem félmillió magyar zarándok részvételével zajlott pünkösdszombaton délben a hagyományos csíksomlyói búcsú.

A világ minden tájáról érkeztek zarándokok ezen a napon a két Somlyó-hegy közti “Nyeregbe”, ahol évszázadok óta tartják pünkösdszombaton ezt az ünnepet. Mint minden évben, most is külön zászló alatt vonultak a helyszínre a települések küldöttei. Ezeket a delegációkat “keresztaljáknak” nevezik, többségük már csütörtökön és pénteken gyalogosan indult útnak. Miután a zarándokcsoportok zászlót hajtva köszöntötték a kegyhelyet, érkezésük sorrendjében felvonultak az ünnepi szentmise számára kijelölt helyre, betöltve a két hegy között húzódó “Nyerget”.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is eljött erre a búcsúra a magyarországi közélet több ismert szereplője, így például Martonyi János volt külügyminiszter, Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (Fidesz-MPSz).



Félmillió zarándok a csíksomlyói búcsún 1

Révész Máriusz a csíksomlyói búcsún. (fotó: MTI)


Az összegyűlteket Jakubinyi György, a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye érseke köszöntötte. A Hármashalom-oltárnál kezdődött szertartás ünnepi szónoka Borbély Gábor pápai prelátus, kanonok, nyugalmazott főesperes-plébános volt. Beszédében elsősorban a nők, az anyák szerepéről beszélt, külön megemlítve a várandós anyákat, azokat, akik nagyobb gyermeküket rendszeresen viszik templomba, azokat, akik kisebb gyermeküket karjukon hozták el Csíksomlyóra, és azokat is, akik gyermeket szeretnének szülni, de nem adatik meg számukra ez a lehetőség.



Félmillió zarándok a csíksomlyói búcsún 2

Mintegy félmillióan hallgatták a szentmisét. (fotó: MTI)


A főesperes-plébános megemlékezett az egyház által tisztelt számos történelmi személyről, így külön szólt az ezer évvel ezelőtt született Szent Imre hercegről, aki szerinte az egész világ fiataljainak a példaképe lehetne. Ugyancsak megemlítette a nyolcszáz éve született Árpádházi Szent Erzsébetet, az anyák, az özvegyek, az árvák és betegek pártfogóját. Külön felidézte azok emlékét, akik a kommunista diktatúrákkal dacolva hoztak áldozatot hitükért, így Mindszenty József bíborosét, Apor Vilmos győri, Márton Árpád gyulafehérvári, Scheffler János szatmári püspökét.


Az ünnep a Nyeregben zajlott egyházi szertartással még nem ért véget. Délután ugyanis a plébániatemplomban megtartják a hagyományos csángómisét, este pedig ismét szentmisén vehetnek részt a zarándokok és helyi hívek, akik a Kegytemplomban reggelig tartó virrasztáson imádkozhatnak, elmélkedhetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik