Élet-Stílus

Deschamps lemondott a Juventusnál

Az olasz Sky televízió azt kürtölte világgá, hogy Didier Deschamps lemondott a Serie A-ba visszajutott Juventus vezetőedzői posztjáról.


Didier Deschamps tavaly nyáron vette át a csapat irányítását, miután a bundabotrány miatt száműzték a Juventust a másodosztályba, majd a Serie B-t kilenc pont levonással kezdő együttessel már a múlt szombaton, három fordulóval a bajnokság vége előtt kivívta a visszajutást. A 38 éves francia szakember jövője egyébként már hetek óta kérdéses volt a torinói klubnál, a minap Descahmps úgy nyilatkozott, hogy a jövő héten dől el, marad-e a Juventusnál.

Közben több edző neve is felmerült, mint lehetséges utód, a legtöbb szó Marcello Lippi és Fabio Capello esetleges toronói szerepvállalásáról esett. Az olasz Sky televízió szerint Descahmps, akit a francia bajnok Olympique Lyonnal hozta hírbe, péntek este Jean-Claude Blanc általános igazgatónak ajánlotta fel a lemondását, és azt a vezető ezt el is fogadta. A klub később közleményben tudatta, az edző hivatalosan nem jelezte, hogy lemond, így a szombaton is ő ül a kispadon a Mantova elleni másodosztályú bajnokin.

Descahmps szakvezetőként egy évig, korábban játékosként öt szezonon át erősítette a Juventust, mellyel igen sikeres volt: három bajnoki címet, két Olasz Szuperkupát, Olasz Kupát, Világkupát, és nem utolsósorban 1996-ban Bajnokok Ligáját nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik