Élet-Stílus

Kim Clijsters visszavonult

Bejelentette visszavonulását Kim Clijsters, a női tenisz világranglista korábbi elsője. A 23 éves belga fenomén ugyan idény végére tervezte a búcsút, ám makacs sérülései miatt előrehozta döntését.

„A karrierem olyan volt, mint egy megvalósult álom. Az egészségem és a magánéletem azonban mindennél fontosabb, ezért úgy döntöttem, hogy nem játszom tovább – vallotta be weboldalán a belga klasszis. – Sérüléseim egyre többször húzták át számításaimat, s bizony egyre nehezebben tudtam újra kezdeni az edzéseket. Bár még mindig imádok teniszezni, immár nem ez a legfontosabb dolog az életemben.”

A 2005-ös US Open győztese utoljára az eheti varsói tornán indult, de a második körben vereséget szenvedett az ukrán Julija Vakulenkótól. Idén Sydneyben nem talált legyőzőre. Pályafutása alatt két alkalommal is (vesztett) döntőt játszott Roland Garroson, míg az Australian Openen egyszer volt második, a wimbledoni füvön pedig két alkalommal volt elődöntős.

Az egykoron az ausztrál Lleyton Hewitt jegyeseként is ismert teniszező júliusban az amerikai kosárlabdázóval, Brian Lynch-csel tervezi esküvőjét.

Clijsters már korábban bejelentette, hogy magánélete elsőbbsége miatt idén kihagyja a párizsi és a New York-i nyílt bajnokságot is.

Kim Clijsters

Született: 1983. június 8., Bilzen (Belgium)
Lakóhely: Bree (Belgium)
Magasság/súly: 1.74 m/68 kg
Stílus: jobbkezes, kétkezes fonák
Profi: 1997-től

Egyéni győzelem (34):
2007 – Sydney
2006 – Varsó, Stanford, Hasselt
2005 – US Open, Indian Wells, Miami, Eastbourne, Stanford, Los Angeles, Toronto, Luxembourg, Hasselt
2004 – Párizs (fedett pályán), Antwerp
2003 – Tour Championships, Sydney, Indian Wells, Róma, Hertogenbosch, Stanford, Los Angeles, Filderstadt, Luxembourg
2002 – Tour Championships, Hamburg, Filderstadt, Luxembourg
2001 – Stanford, Lipcse, Luxembourg
2000 – Hobart, Lipcse
1999 – Luxembourg, ITF/Sheffield
1998 – ITF/Brüsszel, ITF/Koksijde.

Döntős (17)

2007 – Antwerp
2006 – Antwerp, San Diego
2004 – Australian Open
2003 – Antwerp, Scottsdale, Berlin, Roland Garros, San Diego, US Open
2002 – Stanford, Tokió (Princess Cup)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik