Élet-Stílus

Hova utazzunk 120 ezerből?

A Balkánon vagy Kelet-Európában akár egy hónapot is eltölthetünk 120 ezer forintból, de egy minimum szűkös hétre futja akkor is, ha valamelyik nyugat-európai városba készülünk. Ennyi pénzből már eltávolodhatunk az öreg kontinenstől is: Észak-Afrikába, a Közel-Keletre, vagy akár Belső-Ázsiába is eljuthatunk.

Ötvenezer forintból még aligha tudjuk magunk mögött hagyni Európát, a 120 ezres büdzsé viszont jóval több időt és nagyobb mozgásteret enged kontinensünkön és azon kívül is. Ennyi pénzből az összes európai város elérhető – ha máshogy nem is, kocsival és költségfelező-harmadoló útitársakkal mindenképpen, de megjárható belőle a Közel-Kelet és Észak-Afrika egy része is.

Nyugat-Európa: 4-5 napra

Skandinávia egy kicsit még mindig kiesik ebből a körből: néhány fapados repülőjárat (Helsinki 10 ezer, Malmö-Stockholm 7500 plusz illeték, Norvégiába 30-40 ezerért) indul ugyan közvetlenül Budapestről, és a nagy légitársaságoknál is meg lehet úszni egy Budapest-Osló vagy egy Budapest-Helsinki jegyet 60-70 ezer forint alatt, de nem árt figyelembe venni, hogy Európa (és talán a világ egyik) legdrágább szegletéről van szó. A közvetlen repülésnél néha olcsóbb, de mindenképpen kalandosabb a következő utazás Finnországba: fapadossal Budapest-Frankfurt, majd Frankfurt-Riga, ahonnan busszal tovább a határon lévő Valkáig. A határon átsétálva találunk buszt Tartuba, majd Tallinba. Innen 5-6000 forint a komp Helsinkibe, majd fapadossal vissza Bécsbe és busszal vissza Budapestre. Ez az út néhány napos szervezéssel, akár 40 ezer forintból is kihozható – ha valakinek van hozzá ideje és türelme. A 120 ezres büdzséből tehát összejön egy rövid utazás Skandináviába, de senki se képzelje, hogy ott királyként élhet ennyi pénzből.

Kontinensünk nyugati felén 50-60 euróba kerülnek a háromcsillagos szállodák, de diákszállások és hostelek már fele ennyiért is kaphatók egy éjszakára. Akciós fapados jeggyel 4-5 kellemes napot el lehet tölteni Párizsban, Barcelonában, Berlinben, Amszterdamban vagy akár Milánóban – ebben benne van az utazás, a legfeljebb háromcsillagos szállás, kávézók, éttermek, múzeumok. Kikapcsolódásra tökéletes költségvetés, de az elegáns helyek élvezete és a vásárlás már biztosan nem fér bele.


Hova utazzunk 120 ezerből? 1

Koppenhágában is eltölthetünk néhány napot



Ennyi pénzből már el lehet gondolkodni a szigeteken is. Ciprusra, Máltára, Mallorcára 30-40 ezer forint körül lehet találni repülőjegyet, ami illetékkel együtt 60-70 ezer körül van. Mint minden turistaövezetben, itt sem találni kifejezetten olcsó hátizsákos szállásokat, de egy hetet valahogy csak el lehet tölteni. Mindhárom szigeten akad viszont előre lefoglalható olcsó apartman, a legolcsóbb egy hétre kibérelve 10 euró per főre jön ki naponta, de az átlagos szállodaár inkább a 40 euróhoz van közelebb, csakúgy mint a búvároknak egy merülés.

Balkán és Baltikum: akár hetekre

Kelet-Európában és a Balkánon az alacsonyabb árak és az olcsóbb utazás miatt legalább másfél-két hetet tölthetünk aránylag kényelmesen, de ebből az összegből már összejön egy hosszabb kalandozás is: a Balkánon el lehet vonatozgatni 3 hetet, bejárva Romániát, Bulgáriát, Macedóniát és Szerbiát. De akár öthetes út is: kapható egy úgynevezett Balkan Flexipass nevű vonatjegy, amely egy hónapig érvényes a Balkán legtöbb országára (Albániára technikai okok miatt nem, Görögországra viszont igen) és Törökországra. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha 26 év alatti kollégáim rászánnak 49 eurót (12 250 HUF) például Aradon, szert tesznek egy olyan jegyre, amellyel eljuthatnak az iráni határig – részben erről szól a közel-keleti rész.

A Balti államok közül Rigába van közvetlen repülőjárat, illetékkel együtt 50-60 ezer forint között, de olcsóbb kijutni Varsóból (akciós fapados 10 ezer alatt) busszal Vilniusba és Rigába – a legolcsóbb buszjegyek 20 eurós áron kaphatók egy irányba, így Vilniust 25 ezer, Rigát 35 ezer forintból lehet megjárni. A Balti államokban 15-20 euróért van a legolcsóbb szállás, és naponta ugyanennyi költőpénzből kényelmesen fel lehet fedezni a városokat, de vigyázni kell, mert a lett valuta, a lati igen erős (1 lati 354 forint), így minden olcsónak tűnik, miközben nem kifejezetten az.


Közel-Kelet és Észak-Afrika

Ha valaki ezért az összegért két hétre menne valahová, választhat egzotikusnak tekintett célpontot is. Libanonba és a szíriai Damaszkuszba illetékkel együtt 56 ezer forintért van már repülőjegy Budapestről. A 13 ezer forintos szír vízum kiváltása után marad bő 50 ezer forint, amiből aránylag kényelmesen el lehet tölteni 2 hetet Szíriában, Libanonban kevesebbet, mert az ottani árak közelebb állnak az európaiakhoz. Olcsó szállás 4-5 dollár körül akad mindenhol, az utcai gyorsétkezés is fél-1 dollárba kerül. A Közel-keleti országok vonattal vagy repülővel körülbelül ugyanannyiból hozhatók ki, de akinek több ideje van és nyitottabb a kalandokra, annak mindenképpen a vonatozást ajánlom. Itt lehet találkozni a balkán csempészeivel, a kiránduló arab iskolásokkal, a bevonuló török katonákkal és a világ minden tájáról összegyűlt hátizsákos turistákkal, akik az évtizedek óta klasszikusnak számító Isztambul-Kairó vagy Isztambul-Katmandu útvonalon szélesítik látókörüket.

Visszatérve a Balkan Flexipass vonatjegyre és az iráni vizitre, 26 évnél idősebbeknek 90 eurójukba kerül, de még ez is méltányos összeg kétszer 4 nap vonatozásért – vagyis az Iránig eljutásért, na meg a hazaútért. Ha forintban kell ezt kifejezni, akkor a török vízummal és helyjeggyel együtt is 25 ezerből megúszható egy oda-vissza út Isztambulig, de ha Teheránig számoljuk, akkor iráni vízummal együtt is 45-50 ezer körül van egy Budapest-Teherán oda-vissza, 26 év fölött tízezerrel több. A fennmaradó 70 ezer forint pedig napi 10 dolláros költségvetést jelent, ami nem kevés, tekintve hogy 8 napig nem kell szállásra költeni a vonatozás miatt. Iránban pedig 3-4 dollárért kapni a legolcsóbb, tiszta, de egyszerű szobát, az étel olcsó, Teheránban a buszjegy ára 5 forint, egy 900 km-es buszozásért akár 5-6 dollárt is elkérnek. Így – összehúzott nadrágszíjjal, de normálisan étkezve és elszállásolva – öthetes nyaralást is le lehet szervezni, amiből négy hetet Iránban tudunk tölteni. A vonatozásért nem rajongók Isztambulban szerezhetnek repjegyet Teheránba kisebb helyi légitársaságoknál is, mint amilyen a német-török Onur Air, ők 220 dolláros oda-vissza ajánlattal 150-200 dollárral ígérnek alá a „nagy” nemzetközi társaságoknak, jegyet azonban csak a helyszínen lehet kapni.

Fontos megemlíteni, hogy Szíriába és Iránba, valamint a legtöbb iszlám államba nem lehet belépni izraeli pecsétet tartalmazó útlevéllel. Ez alól kivétel Egyiptom, Jordánia és Libanon, valamint Marokkó. Izraeli utazás tartozhatna ebbe a keretbe is, mint az összes szomszédja, de a magas reptéri illeték és az ország drágasága miatt ennyi pénzből lehetetlen megjárni az Ígéret Földjét.

Észak-Afrikában három olyan ország van, amelyet turisták nagy tömegben látogatnak, mégpedig Egyiptom, Tunézia és Marokkó. Kairóba illetékkel együtt nagyjából 60 ezer forint a repülőjegy, amit 6000 forintos vízumdíj terhel pluszban. A maradék körülbelül 270 dollárból 1-2 hetet lehet maradni, az árak a már említett Szíria áraihoz hasonlóak. Hátizsákosok, olcsó hostelekben megszállók napi 15 dollárból elboldogulnak bő két hetet is, a piramisnézésre, nílusi hajózásra érkezők nyilván valamivel kevesebbet, de egy szűk hét alatt sok mindent megnézve ők sem járnak rosszul. A befizetős túrák ára országon belül sem olcsó, Abu Szimbel 80 USD, búvárkodás 15-35 USD, úgyhogy aki „mindent látni akarok” típusú turista, annak a 120 ezer forint elég szűkös keret. Marokkóba ennyi pénzből legfeljebb a legalacsonyabb költségvetéssel utazó hátizsákosok jutnak el, Madridig fapadossal, onnan vonatozni és kompozni kell. A napi költség legalább 25 euró…

Utazási irodák

Tunéziába egy nyolcnapos last minute út ára szezon előtt mindössze 25 ezer forint, ami tartalmazza a háromcsillagos szállodát félpanzióval, az idegenvezetést és a repülőjegyet. Ha ehhez hozzáadjuk a reptéri illetéket, akkor is csak 50 ezer forintnál tartunk. Gyakran érdemes igénybe venni az ilyen ajánlatokat, ugyanis önmagában egy repülőjegy Tuniszba százezer forint, ráadásul illeték nélkül. A last minute-ajánlat után fennmaradó 70 ezer forint napi 40 eurós költőpénzt jelent, ami több mint elegendő.

Hasonló a helyzet Egyiptommal is: az ötvenezer forintos egyhetes félpanziós ajánlat tartalmazza a repülőjegyet, a szállást háromcsillagos hotelben, a transzfereket és a megadott ellátást, amihez a 25 ezres reptéri illeték és a vízum beszerzése után is marad napi 20-25 euró elkölteni. Ezek az opciók főleg azoknak ajánlhatók, akik kifejezetten pihenni vágynak, nem pedig elmerülni például a tízmilliós Kairó mindennapi forgatagában.

Az utazási irodákkal kapcsolatban ne legyenek illúzióink – ők is profitból élnek, de a tömegturizmus miatt olyan árakat tudnak kínálni időnként, amit saját szervezésben nem lehet megközelíteni. Ilyenek az imént említett last minute utak, amit még akkor is érdemes kihasználni, ha csak a repülőjegyet használjuk fel belőle. Ez azonban turisztikai, gazdasági és politikai okok miatt működik: a két-három évvel ezelőtt kiemelt célpont Jordánia 30-40 ezres útjai eltűntek, és ma már 160 ezer forintba kerülnek az egyhetes körutak, mivel megszűnt a „kiemelt ország” státusza, helyreállítva ezzel a piaci árakat.

Oroszország, Örményország, Grúzia

Törökországot érdemes tranzitországnak használni, innen nemcsak a Közel-Kelet, de a Kaukázus államai és Közép-Ázsia is olcsón elérhető. A repülést a Kaukázusba sajnos ennyi pénzből el lehet felejteni Budapestről, a grúziai Tbiliszibe 81, Jerevánba 95 ezer forint a repjegy illeték nélkül. Isztambulból 30 dollárba kerül a busz Tbiliszibe és az örményországi Jerevánba. Ha a közvetlen Budapest-Isztambul vonatjegy 38 ezer forintos árához (helyjeggyel) hozzáadjuk a kétszer harminc dolláros buszjegyet (oda-vissza), még mindig marad 60 ezer forint, vagyis 300 dollár költőpénz, amelyből körülbelül egy-másfél hetet tudunk a csodálatos Kaukázus bércei közt barangolni.
Oroszországból is megközelíthető a fenti régió, ehhez azonban a harcok és rossz közbiztonsággal sújtott észak-kaukázusi területeken kell átvágni.


Hova utazzunk 120 ezerből? 2

Egy tipp: Kaukázus



Ha Oroszországba igyekszünk, nincs nagy különbség a vonat- és a repülőjegy árában, a menetidőben annál inkább. Ha van időnk a zakatolásra, a retúrjegy nagyjából 50 ezer forintba kerül mind Moszkvába, mind Szentpétervárra, ha sietősebb, akkor nagyjából 60 ezer forintot kell félretennünk a repülőjegyre (illetékkel együtt), ha a fővárosba készülünk, és ennél valamivel (5-15 ezer forinttal) többet, ha Szentpétervár az úti cél.

Az árak arrafelé hasonlóak a hazaihoz, ezért az utazáson lehet spórolni elsősorban. Általában jellemző, hogy adott országon belül olcsóbb utazni, mint nemzetközi jeggyel, így aki a Budapest-Záhony-Csap-Kijev-Moszkva útvonalon szakaszonként vesz jegyet, az anyagilag jobban jár. Moszkva és Pétervár – csakúgy, mint Isztambul – 40 óra vonatozásra van Budapesttől. A szállás általában a 30 dollár, sokszor érdemes felkeresni a régi Inturist szállodákat. Ukrajnában szintén a szállás viszi a pénzt, de a többire a napi 15 dolláros költségvetés elegendő. Mivel ide nem kell vízum és szomszéd ország, a 120 ezres keretből bőven kihozható másfél hét nyaralás – akár a híres Krím-félszigeti nyaralóhelyeken. Kijevbe aránylag olcsó repülni is, illetékkel együtt körülbelül 45 ezer forintba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik