Mint a 63 éves, évtizedek óta drog- és alkoholügyeiről ismert muzsikus a New Musical Express című brit zenei magazin szerdán megjelenő számának adott interjúban bevallotta: amikor apját, Bertet, 2002-ben bekövetkezett halála után elhamvasztották, „nem tudott ellenállni a kísértésnek”, és a hamvakat némi kokainnal keverte, és felszippantott egy adagot felmenője földi maradványaiból. Bár Richards elismerte, hogy a morbid keverék kissé „ütős” volt, de ezt is túlélte, és úgy vélte: apja egyáltalán nem bánta volna az akciót.
Richards, akit többször is a „halálösvényről” hoztak vissza, és akin tavaly koponyaműtétet hajtottak végre, miután a Fidzsi-szigeteken részegen leesett egy pálmafáról, némi sajnálkozással idézte fel, hogy valamikor első helyezett volt a „halálra szánt hírességek listáján” és hogy mekkora csalódást okozott neki, amikor kikerült a lista Top 10-éből.
A muzsikusnak ugyanakkor még intelmekből is telt egy „drogtárs”, Pete Doherty felé. A bűnügyi hírekben gyakran szereplő angol énekesnek Richards azt tanácsolta, hogy mielőbb hagyja ott barátnőjét, Kate Mosst, mert a szintén zavaros életű topmodell a „rosszfiúkra” bukik, akiket aztán egymás után ejt, és ebbe csak belehalni lehet.
A gitáros és dalszerző Stones-tag alaposan leszedte a keresztvizet az olyan mai menő rock-bandákról, mint az Arctic Monkeys, a Libertines vagy a Bloc Party. „Ócska vacakok, pózőrök. Mindenáron valakiknek akarnak látszani, csak éppen nem önmaguk” – vélekedett a „stafétáról” Keith Richards.
