Élet-Stílus

Magyar sikerek az asztalitenisz Eb-n

Téglás Péter, a női és Harczi Zsolt, a férfi válogatott szövetségi kapitánya is elégedett volt csapatának a belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével. A vasárnap véget ért kontinensviadalon a magyarok egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtöttek.

„Bár a csapatversenyben mindenképpen a dobogón akartunk végezni, azért az mindenkit, még bennünket is meglepett, hogy végül a legfényesebb érem jutott nekünk. Nagyszerűen szerepeltek a lányok – mondta az MTI-nek a Póta Georgina, Tóth Krisztina, Lovas Petra, Li Bin összeállítású friss Eb-győztes együttes teljesítményéről Téglás. – Az egyéni versenyek során aztán sajnos kiütközött, hogy csapatban idegileg kissé elfáradtak a játékosok, ráadásul pihenőnap nélkül, szinte azonnal ismét asztalhoz kellett állniuk, több fronton is. Meggyőződésem, hogy Póta korai búcsúja egyesben elsősorban ennek tudható be. A másik oldalon viszont Lovas Petra bejutott a legjobb nyolc közé, ami egyértelmű bravúr. A két vegyes páros bronzérem, majd végül a Póta, Tóth duó ezüstje ugyancsak a nagy siker kategóriába tartozik, bár bevallom: az, hogy a lányok vasárnap a döntő szettben csupán két ponttal maradtak le az Európa-bajnoki címről, még most is fáj egy kicsit.”


Magyar sikerek az asztalitenisz Eb-n 1

Az ezüstérmes Póta-Tóth páros (MTI/EPA)


Vegyes párosban a Pázsy Ferenc, Póta kettős volt az egyik, amely a harmadik helyen végzett, és ez azért is különösen nagy bravúr, mert magyar férfi asztaliteniszező legutóbb 19 éve szerzett érmet a kontinensviadalon.

„A mi szempontunkból egyértelműen ez volt a torna legnagyobb sikere – mondta Pázsy dobogós helyezéséről Harczi. – Persze annak is nagyon örültünk, hogy a csapatversenyben döntőt játszhattunk a második osztályban, ahol aztán ugyan kikaptunk, de jövőre így is a legjobbak között szerepelhetünk az Eb-n. Összességében tehát elégedett vagyok az eredményekkel, bár azért van némi hiányérzetem amiatt, hogy Jakab János és Zwickl Dániel idejekorán búcsúzott az egyes küzdelmeitől, ráadásul úgy, hogy mindketten gyengébb ellenféltől kaptak ki. Alapjában véve azonban úgy gondolom, hogy jó úton járunk, és felzárkóztunk a kontinens elitjéhez.”

A magyar válogatott tagjai számára most egyhetes pihenő következik, majd elkezdődik a felkészülés a május 21. és 27. között sorra kerülő zágrábi világbajnokságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik