Élet-Stílus

Úszó-vb: a második nap sincs döntősünk

A két fő számára készülő Cseh László bemelegítésképpen elindult 200 méter gyorson is, de esélye nem volt a fináléba kerülésre. A magyar klasszis azért egy szakállas rekordot így is megdöntött. Szepesi Nikolett éppen csak lecsúszott 100 háton a döntőről.

A Cseh Lászlótól a két vegyesszámban – 200 illetve 400 méteren – várható jó eredmény, 200 gyorson csak azért indult, hogy szokja a verseny légkörét. Az esélyeknek megfelelően nem is jutott be a döntőbe a Kőbánya SC úszója, aki 15. időt érte el az elődöntőben a melbourne-i úszó vb-n.

Rekordot döntött Cseh Laci

Cseh Lacitól a döntő kiharcolását ebben a számban senki se várta, a hétfői matinés „botlást” – akkor nem tudta megdönteni Szabados Béla csúcsát – azonban este helyrehozta. A csaknem évtizede – 1997. május 20. óta – élt, 1:49.00 perces eredménynél jobbal, 1:48.89 perccel lett futamában hetedik, míg az összesítésben a 15. pozíció érte el. Mivel reális esélye eleve nem volt a legjobb nyolc közé jutásra a cseppet sem 200-as specialistának számító kiválóságnak, melbourne-i bemutatkozásnak nagyon is megtette a „csúcskezdés” a világbajnokságon.


Úszó-vb: a második nap sincs döntősünk 1

Phelps rajtol a 200 gyors elõfutamában (MTI/EPA)


Az első elődöntő érdekessége volt, hogy Cseh Lászlóval együtt ebbe a nyolcasba került a szám világbajnoki címvédője, az amerikai Michael Phelps is, akivel 400 m vegyesen kelhet érdemben is versenyre a magyar úszó.

Szepesi is lemaradt

A magyar bajnoknő, aki a délelőtti selejtezőből a tizedik idővel jutott a legjobb 16 közé, hétfő esti elődöntős futamában egészen kiváló versenyzéssel lett harmadik úgy, hogy 1:01.29 perces idejével tovább javította friss egyéni csúcsát. Ám balszerencséjére a másik előfutamban hatan is gyorsabbnak bizonyultak nála, így éppen nem „fért be” a kedd este döntőző társaságba.

„Bevallom, biztos voltam benne, hogy döntőt ér az időm, aztán alig akartam elhinni, hogy mégsem vagyok a nyolc között. Sebaj, mert azért az olimpiai A szintem megvan ezzel az eredménnyel, amely egyéni csúcs, s nagyon örülök neki” – mondta Szepesi Nikolett.

Kedden, a harmadik úszónapon három magyarra vár feladat: Kerékjártó Tamás és Verrasztó Dávid egyformán 200 m pillangón, Hosszú Katinka pedig 200 m gyorson selejtez magyar idő szerint hajnali 2 órától, a Magyarország-Kanada negyeddöntős női vízilabda-mérkőzést pedig 9:40-től vívják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik