Élet-Stílus

Miami: Hingis és Williams kiesett

A nőknél Maria Sarapova nyerte a 3. forduló rangadóját az idősebbik Williams-testvér ellen. Martina Hingist egy ismeretlen lengyel tinédzser búcsúztatta. A fiúknál Roddick és Murray két szettben, Nadal játék nélkül ment tovább a következő fordulóba.

A mindössze 17 éves Agnieszka Radwanska három játszmában diadalmaskodott az ötödik helyen kiemelt svájci ellen, akire már az első szettben ráijesztett jóval tapasztalatlanabb riválisa. Hingis 4:2-es hátrányba került, de ezután sorozatban öt alkalommal is elnyerte Radwanska adogatását, és behúzta az első szettet. A saját adogatójátékával Hingis-nek is voltak gondjai, összesen nyolc alkalommal veszítette el, és végül három szettben alulmaradt.

Sarapovának sem volt egyszerű dolga Venus Williams ellen a harmadik fordulóban. Az alacsony színvonalú (összesen 25 kettős, és 91 ki nem kényszeríttet hiba) mérkőzésen végül, az utolsó döntő játszmát 7:5-re nyerte az orosz teniszező. Justine Henin is készülhet a 4. körre, az újdonsült világelsőnek a francia Razzanóval gyűlt meg a baja, és a vártnál jóval nehezebben – a döntő játszmát hosszabbításban nyerve – hozta a papírformát.


Miami: Hingis és Williams kiesett 1

Sarapova rengeteget hibázott (Getty)


A férfiaknál Rafael Nadal játék nélkül lépett tovább, a belga Oliver Rochus a meccset megelőzően jelezte, hogy lábsérülése miatt nem tud kiállni. Andy Roddick meg sem közelítette csúcsformáját a francia Simon ellen, de nem is volt erre szüksége, hiszen így is simán továbbjutott.

Miami (érdekesebb eredmények)
Nők (3. forduló):
Sarapova (orosz, 1.)-V. Williams (amerikai) 2:6, 6:2, 7:5
Henin (belga, 2.)-Razzano (francia) 6:2, 2:6, 7:6
Kuznyecova (orosz, 3.)-Kostanic (horvát) 6:4, 6:2
Zvonarjova (orosz, 18.)-Hantuchova (szlovák, 16.) 6:2, 6:4
Clijsters (belga, 4.)-Stosur (ausztrál, 25.) 6:4, 6:2
Radwanska (lengyel)-Hingis (svájci, 5.) 4:6, 6:3, 6:2
Petrova (orosz, 6.)-Bicskova (orosz) 6:1, 6:1

Férfiak (2. forduló):
Davigyenko (orosz, 4.)-Greul (német) 6:4, 6:0
Robredo (spanyol, 6.)-Kim (amerikai) 6:2, 6:4

3. forduló:
Roddick (amerikai, 3.)-Simon (francia) 6:4, 6:4
Mathieu (francia)-Gonzalez (chilei, 5.) 6:3, 7:6
Djokovic (szerb, 10.)-Llodra (francia) 6:4, 6:1
Ferrer (spanyol, 13.)-Bolleli (olasz) 7:6, 6:2
Nadal (spanyol, 2.)-Rochus (belga, 30.) mérkőzés nélkül
Murray (brit, 12.)-Kendrick (amerikai) 6:3, 6:1

A teljes eredménylista.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik