Élet-Stílus

Mauresmo: elismerés és a műtét

A női profi teniszezőket tömörítő szervezet, a WTA Amélie Mauresmót választotta meg a 2006-os év legjobbjának, ugyanakkor a francia kiválóságra egyhónapos kihagyás vár vakbélműtétje miatt.

Női profi teniszezőket tömörítő szervezet által a tavalyi év legjobbjának választott Mauresmo – aki tavaly két Grand Slam-tornán diadalmaskodott, illetve 34 héten át vezette a világranglistát – a belga Kim Clijsterstől vette át a stafétabotot. A WTA megválasztotta az „év visszatérőjét” is, és ezt az elismerést a svájci Martina Hingis érdemelte ki.

Ami Mauresmo illeti: a 28 éves klasszis a minap vakbélműtéten esett át, ezért legalább egyhónapos kihagyásra kényszerül. A teniszező hasi fájdalmakra panaszkodott, később kiderült, vakbélgyulladásról van szó, így az operáció elkerülhetetlen volt. „A műtét szerencsére jól sikerült, de türelmesnek kell lennem. Az orvosaim azt tanácsolták, hogy sétáljak, de mást nem tehetek, egy hónapig biztosan nem léphetek pályára” – mondta Mauresmo, aki az esett miatt kénytelen volt visszalépni a Miamiban zajló tornától.

E verseny esőszünetekkel zilált szombati napján a tizenegyediken rangsorolt svájci Patty Schnyder és a kilencedik helyen kiemelt német Tommy Haas is búcsúzni kényszerült. A férfi teniszt uraló Roger Federer viszont könnyedén jutott tovább, miután két szettben verte az amerikai Sam Querreyt.


Miami, férfi torna, 2. forduló:
Ljubicic (horvát, 7.)-Volandri (olasz) 6:3, 6:2
Falla (kolumbiai)-Haas (német, 9.) 6:4, 6:4
Nalbandian (argentin, 11.)-Spadea (amerikai) 6:3, 6:4
Berdych (cseh, 14.)-Clément (francia) 6:4, 6:1
Gasquet (francia, 15.)-Grosjean (francia) 6:4, 0:6, 6:2
Nieminen (finn, 20.)-Koroljov (orosz) 6:0, 6:0
Chela (argentin, 23.)-Tipsarevic (szerb) 6:2, 6:2
Federer (svájci, 1.)-Querrey (amerikai) 6:4, 6:3
Canas (argentin)-Ferrero (spanyol, 19.) 6:7, 6:3, 7:5

Miami, női torna, 2. forduló:
Sarapova (orosz, 1.)-Csen (tajvani) 6:3, 6:2
Hingis (svájci, 5.)-Benesova (cseh) 6:3, 6:2
Kanepi (észt)-Schnyder (svájci, 11.) 6:1, 6:4
Vakulenko (ukrán)-Schiavone (olasz, 19.) 3:6, 7:6, 6:4
Dusevina (orosz)-Bartoli (francia, 21.) 7:6), 2:6, 6:4
Safarova (cseh, 23.)-Loit (francia) 6:0, 7:5
Garbin (olasz, 24.)-Harkleroad (amerikai) 6:3, 6:2
Azarenka (fehérorosz)-Medina (spanyol, 26.) 6:4, 7:5
Radwanska (lengyel)-Csang (kínai, 27.) 6:3, 6:4
Kostanic Tosic (horvát)-Bondarenko (ukrán, 28.) 6:3, 7:5
Kuznyecova (orosz, 3.)-Bondarenko (ukrán) 7:6, 6:7, 6:3
Vaidisova (cseh, 8.)-Krajicek (holland) 4:6, 7:5, 6:2
Svedova (orosz)-Ivanovics (szerb, 12.) 7:5, 6:4
S. Williams (amerikai, 13.)-Rodionova (orosz) 6:3, 6:3
Peer (izraeli, 14.)-Castano (kolumbiai) 6:2, 6:1
V. Williams (amerikai)-Kirilenko (orosz, 29.) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik