Élet-Stílus

Miami: Szafin és Blake befejezte

A férfiaknál az amerikai James Blake és az orosz Marat Szafin kiesése jelentett meglepetést a Miamiban zajló, 6,9 millió dollár összdíjazású tenisztorna legutóbbi játéknapján. A nőknél a kiemeltek simán továbbléptek.

A második helyen kiemelt Rafael Nadal a múlt héten aratott Indian Wells-i diadala után Miamiban már a harmadik fordulót várhatja miután két szettben legyőzte brazil ellenfelét. A spanyol játékos az elsőt a vártnál nehezebben húzta be, de a másodikban már nem volt problémája Riccado Mellóval.

„Állandóan változott a széljárás. Nagyon-nagyon nehéz volt emiatt a mérkőzés. Nagy önbizalommal érkeztem Miamiba, miután a múlt héten remekül teniszeztem.” – nyilatkozta a világranglista második helyezettje, aki a tavalyi Roland Garros-győzelme után először nyert tornát a múlt hétvégén.

Andy Roddicknak nem volt ilyen nehéz dolga, az amerikai simán, erőlködés nélkül hozta a kötelezőt, és oktatta két szettben az argentin Martin Vassallo Arguellót. Egy másik kiemelt, Lleyton Hewitt pályára sem lépett, mivel egy hátsérülés miatt nem tudott kiállni holland riválisa ellen. „Természetesen csalódott vagyok, a múlt hét után azt hittem, hogy gyorsabbanfelépülök, de sajnos nem így történt.” – mondta az egykori világelső, aki két hete a szerb Janko Tipsarevics elleni meccsen sérült le.

A kiemeltek közül James Blake búcsúja meglepő, bár már a legutóbbi versenyen is gyengén szerepelt az amerikai. A rendkívülien rapszodikus Marat Szafin is már kiesett a második körben. A nőknél minden kiemelt hozta a kötelezőt.

Miami
Nők
1. forduló:
Castano (kolumbiai)-Gajdosova (szlovák) 6:3, 7:5
Azarenka (fehérorosz)-Tanasugarn (thaiföldi) 6:0, 6:4
Dusevina (orosz)-Pratt (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:3
Vakulenko (ukrán)-Danilidu (görög) 6:4, 6:3

2. forduló:
Li (kínai, 15.)-Paszek (osztrák) 6:2, 6:0
Razzano (francia)-Müller (német) 6:4, 7:6
Stosur (ausztrál)-Pucskova (orosz) 6:2, 6:2
Santangelo (olasz)-Craybas (amerikai) 6:3, 6:1
Golovin (francia)-Pucsek (fehérorosz) 6:1, 7:6
Zvonarjeva (orosz)-Tu (amerikai) 6:4, 6:2
Csakvetadze (orosz)-Bargyina (orosz) 6:1, 6:0
Szugijama (japán)-Jakimova (fehérorosz) 6:4, 6:0
Hantuchova (szlovák, 16.)-de Brito (portugál) 7:5, 6:0
Srebotnik (szlovén)-Zsidkova (orosz) 3:6, 6:3, 6:3
Henin (belga, 2.)-King (amerikai) 6:4, 6:1
Szafina (orosz, 10.)-Granville (amerikai) 6:1, 6:1
Clijsters (belga, 4.)-Morigami (japán) 4:6, 6:0, 6:0
Petrova (orosz, 6.)-Dechy (francia) 6:4, 3:6, 7:6
Jankovics (szerb, 7.)-Peng (kínai) 6:2, 6:4
Bicskova (orosz)-Brémond (francia) 6:4, 7:5

Férfiak
1. forduló:
Falla (kolumbiai)-Roitman (argentin) 4:6, 6:3, 6:1
Tipsarevics (szerb)-Seppi (olasz) 7:5, 7:5
Clement (francia)-Montanes (spanyol) 6:4, 6:1
Santoro (francia)-C. Rochus (belga) 5:7, 7:5, 6:2
Volandri (olasz)-Mahut (francia) 6:3 – feladta
Gaudio (argentin)-Hidalgo (spanyol) 7:5, 1:6, 6:3

2. forduló:
Nadal (spanyol, 2.)-Mello (brazil) 7:6, 6:2
Roddick (amerikai, 3.)-Arguello (argentin) 6:3, 6:2
Gonzalez (chilei, 5.)-Th. Johansson (svéd) 7:5, 6:3
Serra (francia)-Blake (amerikai, 8.) 7:6, 2:6, 6:3
O. Rochus (belga)-Garcia Lopez (spanyol) 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik