Élet-Stílus

Vége a körmérkőzéses teniszkísérletnek

A férfi profi teniszezőket tömörítő szervezet, az ATP véget vetett a sokat vitatott körmérkőzéses lebonyolítási rendszernek.

A szervezet a csoportkörös szisztémában rendezett öt kisebb torna tapasztalatai alapján, bonyolultsága miatt végül elvetette az ötletet. „Jó kezdeményezés volt, sokat tanultunk belőle. Mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az áprilisi Estoril Openen és a Wimbledont felvezető a Queen’s Clubon az eredeti tervekkel ellentétben visszatérünk a hagyományos szisztémához” – így Etienne de Villiers ATP-főnök.

Az újításnak a három héttel ezelőtti, Las Vegas-i botrány adta meg a kegyelemdöfést: az első mérkőzését az orosz Jevgenyij Koroljev ellen elveszítő James Blake-nek a továbbjutáshoz úgy kellett legyőznie az argentin Juan Martin Del Potrót, hogy maximum öt játékot veszíthetett el. Ellenfele azonban 6:1, 3:1-nél feladta a mérkőzést.

Mivel az új rendszer szabályai csak lejátszott mérkőzésekre vonatkoznak, először figyelmen kívül hagyták a félbeszakadt meccset, és közölték Blake-kel, hogy kiesett, ugyanis a csoportban kikapott Koroljevtől. Ezután viszont a jelen lévő de Villiers az amerikai játékost juttatta tovább, ugyanakkor az orosz teniszezőnek garantálta a negyeddöntős és elődöntős pénzdíj átlagát. A szervezők végül mégis kiejtették Blake-et, mondván, az ATP-igazgató nem dönthetett volna egyedül a továbbjutás kérdéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik