A katalánok a Getafével, míg az andalúzok a Deportivo La Corunával találkoznak a legjobb négy között. Az első mérkőzéseket április 18-án, a visszavágókat május 9-én rendezik. „Különösebben nem izgultam a sorsolás előtt, számomra közömbös volt, melyik csapat lesz a következő ellenfelünk. Nekünk ugyanis csak saját magunkkal szabad foglalkoznunk, ha jól játszunk, megnyerhetjük a kupát” – fogalmazott Oleguer, a Barcelona védője.
A katalán sztárcsapat vezeti a bajnokságot, jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Sevillát, míg elődöntőbeli riválisa, a Bernd Schuster edzette Getafe a kilencedik helyen tanyázik a tabellán. A két együttes a 17. fordulóban találkozott a Primera Divisiónban: a Getafe pályáján 1-1-es döntetlen született, a gólokon Guiza és Xavi osztozott.
A Sevillát és a Deportivo La Corunát tíz hely és 17 pont választja el a bajnoki tabellán. A két csapat
Játsszon az FN BL-Tippjátékán. Az egyszerű tippelésen túl most ismerőseivel, barátaival saját csoportokat (ligákat) is létrehozhat, és értékes nyereményekkel is gazdagodhat.
Az andalúziai csapathoz kapcsolódik a hír, hogy az
Irány a Tippjáték!