Élet-Stílus

Turizmus 2007: 100 milliárd forintos fejlesztés

Állami és európai uniós támogatással az idén összesen mintegy 100 milliárd forint értékű turisztikai beruházás indulhat el - mondta Pál Béla, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának MSZP-s alelnöke.

A politikus kiemelte, hogy az év második felében jelennek meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv turisztikai pályázatai a regionális operatív programok (rop) keretében. Még szeptemberben mintegy 40 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás sorsáról születhet döntés, amelyhez ugyanennyi magántőkének kell társulnia.

Pál Béla jelezte, hogy hazai források terhére az idén is mintegy további 10 milliárd forintra lehet pályázni. Kedvező fejlemény az érdeklődők számára, hogy amíg ezen a célelőirányzaton belül az elmúlt években sokszor milliárdos nagyságrendet tettek ki az áthúzódó források, addig az idén csak 105 millió forint ez az összeg.

A hazai forrásokból mintegy 2,5 milliárd forint jut az idén a műemlék gyógyturisztikai fejlesztésekre, amelyek keretében 2-2 vidéki és fővárosi létesítmény újulhat meg.

Pénz igényelhető még sportesemények szervezésére, tájékoztató táblarendszerek bővítésére, kisvasút-fejlesztésre, szúnyoggyérítésre. Ebből a keretből készítik elő a Kongresszusi Központ fejlesztését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik