Élet-Stílus

Keretet hirdetett vízilabda-kapitány

Kijelölte csapatát a március 19-én, az olaszok elleni mérkőzéssel kezdődő ausztráliai világbajnokságra Godova Gábor, a címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezető 13 plusz 1 nevet tartalmazó listájára kedd esti ülésén rábólintott a szövetség elnöksége, így csak egyetlen kérdőjel maradt az elutazás előtt. Nevezetesen az, hogy felépül-e kézközépcsonttöréséből az olasz idegenlégiósok egyike, Drávucz Rita. Ő a “plusza” a csapatnak, aki ha meggyógyul, valakit kiszorít a társak közül, ha nem, akkor pedig a “tizenhármak” repülnek el vasárnap Melbourne-be.

A válogatottban – amelyben a 2005-ös, montreali bajnokok közül a kapus Serfőző Krisztina, továbbá Kisteleki Dóra és Tóth I. Andrea kivételével minden vb-aranyérmes helyet kapott – Drávucz nélkül is akad két itáliai pólós vendégmunkás: Rita firenzei csapattársa, a nemzeti együttes csapatkapitánya, az irányító Stieber Mercedes és a szicíliai Orizzonte gárdáját erősítő center, Bujka Barbara. A többiek a hazai bajnokságban játszanak.

A vb-csapat
Kapusok: Brávik Henrietta, Horváth Patrícia
Mezőnyjátékosok: Benkő Tímea, Brávik Fruzsina, Bujka Barbara, Drávucz Rita (?), Györe Anett, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina (tartalék: Tóth Ildikó)

Címkék: Csapatsport

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.