Élet-Stílus

Továbbra is kirobbanó formában Haas

A német teniszező az elmúlt héten úgy nyerte meg a memphisi tornát, hogy nem vesztett adogatójátékot, sőt bréklabdái sem voltak ellenfeleinek. Tommy Haas ezen a héten Dubajban vitézkedik, egyelőre ugyanolyan magabiztossággal.

Az ötödik helyen kiemelt német könnyedén jutott be a dubaji férfi torna negyeddöntőjébe, miután 7:6, 6:3-ra megverte a francia Florent Serrát. Haas vasárnap este még a memphisi verseny döntőjében oktatta Roddickot, majd egy 18 órás repülőút után kedden Radek Stepanekkel kezdett. Egy nappal később Serra sem tudta megszorítani Haast.

Az első szettben mind a két játékos tartotta a szerváját, a német a rövidítésben azonban 7-5-el jobbnak bizonyult riválisánál. A második játszmában még könnyebb dolga volt a németnek, akivel megesett az a csúfság, amire az utóbbi napokban nem sűrűn volt példa: Serra elvette az adogatását. Különösebben ez sem zavarta meg a világranglista kilencedik helyezettjét, hiszen addigra már jókora előnyt szerzett magának, és a harmadik meccslabdával meg is nyerte a meccset. „Négy órát aludtam csak, de jól érzem magam. Nem lesz könnyű dolga annak, aki meg akar verni.” – mondta az összecsapás után újságíróknak Haas.

A német a dubaji tornán találkozhat a férfimezőnyből kimagasló Federerrel, és ilyen formában talán megszorongathatja a svájcit.

A hatodik helyen kiemelt Berdych meglepetésre sima két szettben kikapott a rotterdami tornagyőztes Juzsnyijtól, a svéd Söderling pedig Hrbaty-t intézte el.

Dubaj, férfi torna
Söderling (svéd)-Hrbaty (szlovák) 6:3, 7:5
Santoro (francia)-Simon (francia) 6:4, 6:2
Haas (német, 5.)-Serra (francia) 7:6, 6:3
Juzsnyij (orosz)-Berdych (cseh, 6.) 7:6, 6:3
Djokovic (szerb, 7.)-Schüttler (német) 7:6, 6:3
Federer (svájci, 1.)-Bracciali (olasz) 7:5, 6:3
O. Rochus (belga)-Davigyenko (orosz, 3.) 4:6, 6:4, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik