Élet-Stílus

Gubacsi kiesett, Venus visszatért

Gubacsi Zsófia az első fordulóban kiesett a Bogotában zajló, 175 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. Memphisben túljutott a nyitófordulón Venus Williams, aki hosszú kihagyás után három játszmában győzött.

A magyar teniszező a bogotai tornán az argentin Paola Suareztől kapott ki két sima játszmában. Sokkal jobban sikerült az egykori világelső, az idősebbik Williams-nővér első mérkőzése a memphisi viadalon. A tavalyi wimbledoni torna óta mindössze egyetlen tétmeccsen pályára lépő 26 éves játékos három szettben győzte le a japán Morigamit.

A hosszú kihagyás meglátszott Williams játékán, nyolc kettőshibát ütött, de nagy csatában végül sikerrel vette az első akadályt. „Kemény meccs volt, mindenképpen jól akartam teljesíteni, de néha görcsössé váltam. A mérkőzés vége felé megnyugodtam, és ennek köszönhetően nyertem.” – nyilatkozta az összecsapást követően a világranglista 54. helyére visszacsúszó Williams, aki az első szettet simán, 25 perc alatt hozta, de a másodikban rengeteget hibázott, és Morigami háromszor is elvette az adogatását.

A döntő játszmában aztán a ranglista 65. helyezettje két gyenge megoldással brékhez segítette ellenfelét, és ezt a minimális előnyt Williams már nem adta ki a kezéből. Az amerikai klasszis a következő körben a 16 éves Caroline Wozniackival játszik.

A további kiemeltek közül az olasz Bartoli már az első kör után csomagolni kényszerült. A francia teniszező három szettben maradt alul az amerikai Granville-el szemben. A férfiaknál az ötödik helyen kiemelt belga Xavier Malisse – sérülés miatt – és a nyolcadikként rangsorolt amerikai Robby Ginepri nem élte túl a nyitókört.

Memphis, női torna
Granville (amerikai)-Bartoli (francia, 2.) 7:5, 4:6, 6:0
Pratt (ausztrál, 5.)-Osterloh (amerikai) 6:3, 6:0
Perry (amerikai, 6.)-Fedossova (francia) 6:7, 6:3, 7:5
V. Williams (amerikai, 7.)-Morigami (japán) 6:1, 2:6, 6:4
Craybas (amerikai, 8.)-Liggan (ír) 6:4, 6:4
Spears (amerikai)-King (amerikai, 9.) 4:6, 6:2, 7:6
Olaru (román)-Albanese (amerikai) 3:6, 6:4, 6:3
Wozniacki (dán)-Foretz (francia) 2:6, 7:6, 6:3
Mattek (amerikai)-Raymond (amerikai) 6:2, 7:5

Memphis, férfi torna
Gabasvili (orosz)-Malisse (belga, 5.) 4:6, 2:2-nél Malisse feladta
Melzer (osztrák, 6.)-Witten (amerikai) 1:6, 6:3, 7:6
Koroljev (orosz)-Ginepri (amerikai, 8.) 7:6, 4:6, 6:3
Koubek (osztrák)-Greul (német) 6:3, 7:6
Kuznetsov (amerikai)-Kim (amerikai) 6:2, 2:6, 6:4
Lu (tajvani)-Guccione (ausztrál) 7:6, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik