Élet-Stílus

Több megapixel, jobb képminőség?

A digitális fényképezőgépek gyártói folyamatosan jelentkeznek újabb és újabb, szebbnél szebb modellekkel. Az új típusokba egyre több megapixelt préselnek bele, mintha legalábbis kilóra lehetne mérni azt, hogy melyik fényképezőgép a legjobb: minél több megapixel, annál jobb. De valóban így van ez?

A megnövelt felbontás jól hangzik, és a megapixelek számával reklámozni tökéletes vevőcsábító módszer. Végülis, a fényképezőgép felhasználók legnagyobb része valóban nem ismeri a technikai adatokat vagy az ezzel kapcsolatos problémákat. A családi, illetve hobbifotós csak kattogtatni szeret, szaktudás híján pedig vásárláskor többnyire nincs más lehetősége, mint hogy elolvassa a különféle típusok reklámszövegeit, és ez alapján dönt valamelyik típus mellett.

Ebben a vonatkozásban éppen olyan helyzet van mint pár éve a számítástechnikában, amikor a számítógép minőségét, teljesítményét szinte csak a processzor “megahertz-éből” állapították meg sokan, és ez alapján vásároltak számítógépet. Chris MacAskill, a SmugMug elnöke szerint “a megahertz szó a marketingesek álma volt. Minden vevő azt hitte, minél több, annál jobb”- és ezt igyekeztek megerősíteni a vevőkben.



Több megapixel, jobb képminőség? 1

Vége lesz-e a magapixelek háborújának?



Mostanára – sok okra visszavezethetően – ez már valamelyest megváltozott, egyre többen tudják, hogy a processzor órajele és a gép sebessége nincsenek egymással párhuzamban – sőt egyes esetekben éppen ellenkezőleg van. Napjainkra pedig már a fényképezőgép gyártók és kereskedők által legfontosabb előnyként hangoztatott magas felbontás is egyre szélesebb körben éppen hogy hátrányt jelent.

Érdekes jelenség, hogy manapság a gyártók szinte folyamatosan hozzák ki az új modelleket, és mindenki beszállt a megapixel-versenybe, miközben alapvetően a magas felbontást, mint előnyt hangoztatják. Szakmai körökben viszont egyre több kritika éri őket. Sokan odáig jutnak a következtetésekben, hogy a régebbi típusú gépek egyszerűen jobbak voltak mint az újak.

A nagyobb megapixelszám jobb képminőséget jelent?

Dave Etchell, az imaging-resource.com szerkesztője szerint “Bizonyosan romlott mostanában a képminőség. Történtek ugyan fejlesztések a félvezető-technológiában, és ezek csökkentik a problémát, de nem tudnak lépést tartani és összességében véve a képzaj bizony megnövekedett”.

Tény, hogy a digitális fényképezőgépek magjában, a beeső fényt érzékelő lapkában minél kisebbek a pixelek, annél többet lehet rázsúfolni, de ezzel egyenes arányban kisebb a fényérzékenység. Lényegében ez okozza a képzajt. Ezenkívül kevés fény esetében a szenzor teljesítménye rosszabb, valamint nem lesznek láthatóak a finom átmenetek, például egy fehér menyasszonyi ruhán a világos árnyékok. Ez a jelenség leginkább a mostani új kompakt fényképezőgépekre érvényes.

Chris MacAskill elég konkrétan határozta meg nézetét: “Az a probléma, hogy 6 megapixel felett már lényegét veszítette lett a pixelek mennyisége. Egymillió fotó közül talán van egy, melynek előnyére válik az e feletti felbontás, miközben minden egyes beltéri fotó előnyére válhatna az alacsonyabb képzaj”.

A magasabb felbontásnak valóban előnye a nagyméretű nagyítások készítésének lehetősége, valamint képkivágások nagyítása, szerkesztése. Azonban a felbontás és a képzaj együtt növekednek, miközben a csúcstechnológia mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Ugyanakkora területen ha minél kisebb egy pixel, annál kevesebb fény jut rá, és mivel a fény eloszlik a sok pixel között, alacsonyabb a jelszint, ettől pedig magasabb a képzaj és kisebb a dinamikai tartomány.

A szenzorgyártók miközben növelik a pixelek mennyiségét, egyben egyre komolyabb képzajcsökkentő áramköröket is kénytelenek beleépíteni lapkáikba.

Megapixel hajsza helyett

A megnövekedett képfájlok minden munkafázisban jobban terhelik a teljes számítógépes környezetet. Sokkal több helyet foglalnak el a nagy állományok a háttértárolókon, a képek szerkesztése hatalmas memóriakapacitást igényel. Ugyan szakmai körökben már egyértelműen hátránynak látják a megapixel hajszát, a gyártók ezzel a nézettel egyáltalán nem értenek egyet. Állításuk szerint a vevők követelik meg a nagyobb felbontást, mivel így komolyabb nagyításokat tudnak készíteni, és tudnak a képekből vágni, könnyebb azokat szerkeszteni. Szerintük a képminőség nemhogy romlott volna, hanem éppen hogy javult.

Chuck Westfall, a Canon marketingese szerint azonos nagyítás esetében egy új, 10 megapixeles fényképezőgép részletgazdagabb fotót produkál mint kisebb felbontású társa. Szerinte ez akkor a legvilágosabb, ha összehasonlítjuk a 10 megapixeles PowerShot SD900 Digital Elph-et a 7.1 megapixeles PowerShot SD550-al, mivel a két gépnek azonos optikája, képfeldolgozó áramköre és színkezelése van.

Richard Campbell, a Panasonic elnökhelyettese szerint “hagyományosan valóban választani kellett a képzaj csökkentése és a részletgazdagság között, azonban cége ebben a tekintetben nagy előrelépéseket tett a 2007-es modellekben található Venus Engine 3 processzoroknak köszönhetően”.

Sally Smith Clemens, az Olympus termékmenedzsere másképpen fogalmazott: szerinte a nagy hagyományokkal rendelkező gyártók megfelelő alapossággal fejlesztik a képfeldolgozó áramköröket annak érdekében, hogy a szenzor megnövekedett képzaja ellenére a képminőség ne romoljon: “Magát a végeredményt, tehát a fotó minőségét a szenzor felbontásán kívül egy sor olyan egyéb dolog is befolyásolja, mint az optika, a színkezelés és a képfeldolgozás technológiája”- mondta Sally Smith.

A különféle gyártók egyébként valóban sokmindent megtesznek a képzaj csökkentése érdekében, szinte mindegyiknek megvan a saját módszere. A Canon például már azt állítja, hogy az EOS 350D-hez képest 2 megapixellel megnövelt EOS 400D-ben a pixelek mérete az újfajta elhelyezés miatt csak elenyészően lett kisebb, a szenzor érzékenysége pedig éppen hogy növekedett.

Szakértők egyébként az elkövetkező években a felvevőpiac változását prognosztizálják, mivel várható, hogy a vásárlók tájékozottabbá válnak, és a megapixelek mennyisége mellett más szempontokat, mint például az objektív minőségét, a gép sebességét és egyéb funkciókat is figyelembe fognak venni. Olyan funkciók, mint az automatikus arcfelismerés vagy a kézremegés kompenzáló áramkörök egyre inkább előtérbe kerülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik