Az Inter sorozatban harmadszor nyerheti el az olasz kupagyőztesnek járó trófeát, ha a két felvonásos fináléban (a meccseket április 18-án és május 9-én rendezik) jobbnak bizonyul a “farkasoknál”. Az Inter öt, az AS Roma hét kupasikert számol eddig.
A két sztárcsapat a döntőt megelőzően még a Serie A-ban is összecsap, vasárnap Milánóban kerül sor a csúcsrangadóra. Az Inter nagy tempóban halad a scudetto felé: új rekordot állított fel a sorozatban aratott győzelmeket illetően, jelenleg 14-nél tart, ráadásul még veretlen, mindössze háromszor hagyott pontot az ellenfeleknél, így nem meglepő, hogy még a szintén remeklő – utolsó 15 bajnoki mérkőzéséből csupán egyet elveszítő – AS Roma is jelentős, 11 pontos hátránnyal követi az éllovast.
“A vasárnap esti mérkőzés az utolsó esélyünk. Ha nem nyerünk, eldőlt a bajnoki cím. Az mindenképpen mellettünk szól, hogy szerencsére Francesco Totti visszatérhet a csapatba az eltiltása után” – nyilatkozta Luciano Spalletti, a fővárosiak vezetőedzője.
Érdekesség, hogy a két csapat ebben a szezonban már harmadszor találkozik: ősszel Rómában 1-0-ra nyert az Inter, akárcsak az Olasz Szuperkupában, ahol a fővárosiak már 3-0-ra is vezettek, ám végül a milánóiak diadalmaskodtak, hosszabbítás után 4-3-ra.