– A részleteket illetően keressék meg az Újpestet… Egyébként számomra is hirtelen jött az angolok ajánlata, meglehetősen gyorsan kellett döntenem, elfogadom-e. Ilyenkor több dolgot is mérlegel az ember, némi gondolkodás után azonban azt mondtam: igen, belevágok a kalandba. Egyelőre a szezon végig kölcsönben játszom a Barnsleyban.
– Azt mondta, gyorsan kellett döntenie, ám töprengés közben azért csak ránézett az az angol másodosztályú pontvadászat tabellájára.
– Úgy félnapot gondolkodtam, arra persze volt időm, hogy információkat gyűjtsek a leendő csapatomról.
– Akkor tudja, hogy a Barnsley nem szerepel valami jól, csak a 22. helyen áll a 24 csapatos ligában.
– Természetesen jól tudom, hogy tényleg nem állnak jól, de azért igazolnak új labdarúgókat – például szerződtettek le engem -, hogy megerősítsék az együttest és előrébb lépjenek a tabellán.
– A magyar gólkirályként talán egy acélosabb csapathoz is mehetett volna, vagy nem?
– Ezzel a szerződéssel az Újpest és én is jól jártam
Rajczi új klubja
A Barnsleyt 1887-ben alakították, a csapat piros-fehérben vagy sárga-fekete színkombinációban lép pályára. Története során egy idényt töltött el a Premier League-ben, az 1997/1998-as idényben szerepelt a legjobbak között. Az eddigi legnagyobb sikerét, az FA Kupa-győzelmet 1912-ben érte el a csapat. Ami a jelent illeti, nos a “vörösök” a 22. helyen állnak a 24 csapatot számláló második vonalban, 29 forduló alatt mindössze 29 pontot szereztek.
, és nyilván nem kell ecsetelnem, hogy a magyarnál egy
– Mi a cél? A Premier League?
– Mondjuk, de ha a szezon végén a Barnsley végleg le akarna igazolni, már az is továbblépés lenne.
– Az a hír járja, hogy több külföldi klub is örömmel szerződtette volna. Elárulja, mely csapatokról van szó? A skót Falkirk érdeklődéséről lehetett hallni, viszont a többi “csábítót” homály fedi.
– Most már maradjon is titok, mely együttesek kerestek meg, hiszen eldőlt, hol folytatom.
– Akkor beszéljük a Barnsleyról. Milyen benyomásokat szerzett az új csapatáról?
– Gondolom, nem meglepő, hogy ideális körülmények között készül az együttes. Az edzőkomlexumban több füves edzőpálya is van, illetve egy nagy műfüves és egy fedett műfüves pályán is lehet gyakorolni. A stadion csodaszép, a klub alkalmazottjai mind nagyon kedves emberek. Azt ne kérdezze, milyen a város, ugyanis városnézésre még nem jutott időm…
– Azt nyilván tudja, mit várnak öntől?
– Erről konkrétan még nem beszéltem Simon Davey menedzserrel, de gondolom, hogy gólokat várnak tőlem. Az edző egyébként nagyon korrekt, szimpatikus fiatalember, még csak 36 éves, ő vezetett körbe a klubnál.
– A játékostársai hogyan fogadták?
– Velük még nem találkoztam.
– Ma este lesz rá alkalma?
– Arra gondol, hogy játszom-e a kedd esti bajnokin? Nos, nem, adminisztratív okok miatt csak a lelátóról nézem végig a meccset. Remélem, szombaton a Cardiff ellen viszont már magamra ölthetem az új együttesem vörös mezét.