Élet-Stílus

Federer esélyt sem adott Roddicknak

Roger Federer könnyedén verte az amerikai Andy Roddickot, és jutott be az idei Australian Open döntőjébe. A női egyes fináléját az amerikai Serena Williams és az orosz Marija Sarapova vívja.

A 26 éves világelső élete egyik legjobb teljesítményét nyújtotta a 2007-es ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében. Roger Federer könnyedén, három szettben intézte el ellenfelét, a hatodikként rangsorolt Andy Roddickot, aki két nappal a melbourne-i Grand Slam-torna előtt legyőzte a svájci riválisát.


Csütörtökön azonban esélye sem volt a győzelemre az amerikai teniszezőnek. Az első szettben még úgy-ahogy tartotta magát, 2:1-nél ellenfele adogatását is elvette, ám kétszer el is bukta a szervajátékát. A folytatásban Federer egyértelművé tette, merőben más szintet képvisel, mint riválisa: 42 nyerő ütése mellett csak 12 ki nem kényszerített hibát vétett.

A svájci ellenállhatatlanul, szemre is tetszetősen játszott, és a második játszmát úgy hozta nullára, hogy Roddick csak hat pontot tudott nyerni. Az amerikai izzadt, szenvedett, ugyanakkor mindent megpróbált, hogy legalább megnehezítse a világ legjobbjának dolgát, de ez a harmadik szettben is mindössze két nyert gémre volt elegendő. Federer sima győzelmével – hivatalos mérkőzésen – 13-1-re módosította a Roddick elleni mérlegét.


„Nagyon jól ment a játék, el sem hiszem, hogy ma ennyire összejött minden. A tornának persze még nincsen vége, remélem, a döntőben is hasonlóan megy majd a tenisz” – magyarázta elcsukló hangon a kétszeres ausztrál bajnok Federer, aki zsinórban hetedszer jutott fináléba Grand Slam-tornán, és vasárnap a tizedik GS-győzelméért szállhat majd harcba a Tommy Haas–Fernando Gonzalez-összecsapás győztesével. A férfi egyes másik elődöntőjére pénteken kerül majd sor.

A női finálé szereposztásáról viszont már hírt adhatunk. Nos, szombaton az első helyen kiemelt, a jövő héttől világranglista-vezető Marija Sarapova Serena Willamsszel vív majd meg a bajnoki címért. Az amerikai játékos – aki jelenleg csupán a 81. a világranglistán – a tizedikként rangsorolt cseh Nicole Vaidisovát verte meg az elődöntőben, ezzel harmadszor jutott döntőbe Melbourne-ben – 2003-ban és 2005-ben meg is nyerte a tornát. A leendő ellenfele, az orosz Sarapova a negyedikként rangsorolt Kim Clijstersen lépett túl, magabiztos produkcióval. A 20 éves szőkeség először vívta ki a lehetőséget, hogy döntőt játsszon az ausztrál Grand Slam-tornán, és nem mellékesen: az első orosz hölgyként jutott el az utolsó meccsig Melbourne-ben. Serena és Sarapova eddig négyszer mérkőzött meg egymással, az állás döntetlen, hiszen mind a ketten két-két mérkőzést abszolváltak győzelemmel. Legutóbb, 2005-ben – az Australian Open elődöntőjében – az amerikai három szettben nyert.

Australian Open
Női egyes, elődöntő:
Sarapova (orosz, 1.)-Clijsters (belga, 4.) 6:4, 6:2
S. Williams (amerikai)-Vaidisova (cseh, 10.) 7:6, 6:4

Férfi egyes, elődöntő:
Federer (svájci, 1.)-Roddick (amerikai, 6.) 6:4, 6:0, 6:2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik