Élet-Stílus

Az olimpiáért játszik a kézis csapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott célja, hogy a legjobb hét között végezzen a pénteken kezdődő és február 4-ig tartó németországi világbajnokságon. Skaliczki László kapitány szerint komoly kihívást jelent csapata számára a kitűzött cél, hiszen több kulcsjátékos sérülés miatt kihagyja a tornát.

A németországi vébén egy erős csoportban, két skandináv riválissal szemben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást a magyar válogatott . A szövetségi kapitány bátor és merész célkitűzésnek tartja a hét közé kerülést. Skaliczki szerint az a legfontosabb, hogy a csoportból továbblépjen a csapat. Ehhez a dán, a norvég és az angolai válogatott közül legalább kettőt kellene legyőzni – írja az MTI.

Perez nem vállalta

Ez nem egyszerű feladat, mert a két skandináv alakulat eleve roppant erős, a dánok például a tavalyi kontinenstornán bronzérmet szereztek (a magyarok a 13. helyen zártak). Ráadásul az E jelű kvartett küzdelmeire Kielben, a dán határhoz közel kerül sor, ezáltal Dánia mellett Norvégiából is több ezer szurkolóra lehet számítani. A magyar csapat dolgát nem könnyíti meg, hogy nem lesz ott a vébén a világ egyik legjobb átlövőjének tartott Carlos Perez, a válogatott egyik leggólerősebb játékosa. A kapitány elmondása szerint a játékos maga szólt, hogy nem érzi magát vb-re alkalmas formában.

Rajta kívül Laluska Balázs és Buday Dániel is lemarad a tornáról sérülés miatt. Ott lesz viszont magyar színekben Nenad Puljezevics, a Szeged szerb származású kapusa, aki korábban 47 alkalommal szerepelt az egykori jugoszláv válogatottban. A 33 éves játékos állampolgársági kérvényét napokkal a világbajnokság előtt írta alá Sólyom László köztársasági elnök. Skaliczky szerint erősödött a Puljezevics honosításával a magyar válogatott, amelynek első számú portása a német

Százmillió a kézilabdára

Az Magyar Kézilabda Szövetséggel újabb két évre meghosszabbította főtámogatói szerződését a Pannon GSM Távközlési Zrt., ennek révén – a megállapodásról kiadott közlemény szerint – jóval százmillió forint feletti összeg kerül a szövetség kasszájába.

Gummesbachban légióskodó Fazekas Nándor.

“Sérülések, betegségek nehezítették a közös munkát. A csapat december 17-e óta gyakorol együtt, több hasznos mérkőzést játszottunk. Úgy vélem, sikerült a taktikai elképzeléseket megfelelő módon gyakorolni, most pedig már az éles csaták következnek. Meghatározó lesz, hogy az átlövők és beállósok milyen teljesítményt nyújtanak.” – mondta Skaliczki az MTI-nek.

Az Eb-bronzérmes ellen kezdünk

A torna a 2008-as pekingi olimpia egyik kvalifikációs versenye is egyben: az aranyérmes automatikusan ötkarikás résztvevővé válik, míg a 2-7. helyezett szerepelhet majd olimpiai selejtezős tornán jövő májusban. A vb második, harmadik és negyedik helyezettje rendezője lesz egy-egy kvalifikációs viadalnak.

Amennyiben a csapat nem végez a legjobb hét között a vb-n, akkor az egy év múlva esedékes Európa-bajnokságon kell jól szerepelnie. A kontinenstorna aranyérmese is olimpiai résztvevő lesz, ezen felül pedig a földrészről még egy olyan válogatott részt vehet selejtezős tornán, amely a vb-ről kvalifikáltakat leszámítva a legjobb helyen végez.

A magyarok szombaton Dánia ellen kezdenek, vasárnap a norvégok következnek, majd az utolsó csoportmeccsen az angolai válogatott várja az együttest. A tornát a házigazda németek nyitják pénteken Brazília legjobbjai ellen.

Csoportbeosztások
A csoport (Wetzlar)
1. Tunézia
2. Szlovénia
3. Kuvait
4. Grönland

B csoport (Magdeburg)
1. Franciaország
2. Izland
3. Ukrajna
4. Ausztrália

C csoport (Berlin/Halle)
1. Németország
2. Lengyelország
3. Brazília
4. Argentína

D csoport (Bréma)
1. Spanyolország
2. Csehország
3. Egyiptom
4. Katar

E csoport (Kiel)
1. Norvégia
2. Dánia
3. Magyarország
4. Angola

F csoport (Stuttgart)
1. Horvátország
2. Oroszország
3. Marokkó
4. Dél-Korea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik