Élet-Stílus

Nem rendeztek gyorsaságit a Dakaron

Terrortámadás veszélye miatt elmaradt a 29. Dakar-rali szerdára tervezett gyorsasági szakasza, a mezőny együtt haladva tette meg a Némából Ajun el-Atruszba vezető 280 kilométeres utat.

A 11. etap után a tízből még hét magyar egység van versenyben. Az autósoknál Palik László a 26., Szalay Balázs a 40. helyen áll összetettben. A motorosoknál Kátai Péter egyedüli magyarként tagja a karavánnak, és a 24. helyről várhatja a folytatást. A 25 éves “kentaur” elmondta, tartja magát a fogadalmához, azaz továbbra is kerüli a kockázatos megoldásokat.

A kaminosok vetélkedésében teljes a magyar létszám, ugyanis mind a három triónk útban van Dakar felé: Darázsi Zsolték a 17., Szobi Balázsék a 20., míg Szaller Zoltánék a 27. helyen haladnak.


“Elégedett vagyok, hiszen az egész csapat versenyben van: a kamion, az autó és a motorosok is” – mondta a Szalay Dakar Team első embere, Szalay Balázs, aki kilencedik alkalommal vesz részt a sivatagi-show-n, és négyszer célba is ért már.

Ami a 29. Dakar-rali élmezőnyt illeti: az autósoknál Stéphane Peterhansel, a motorosoknál Marc Coma, a kamionosoknál pedig Hans Stacey hátát nézi a mezőny, amelyre csütörtökön az Ajun el-Atrúsz és a Maliban található Kayes közötti 484 kilométer vár, melyből 257 kilométer lesz a gyorsasági szakasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik