Élet-Stílus

Annusék már készülnek a vébére

A diszkoszvető Fazekas Róbert számára májusban, a kalapácsvető Annus Adriánnak júniusban kezdődik majd a versenyidény. Az athéni olimpián doppingvétség miatt aranyérmétől megfosztott két atléta jelenleg napi két edzéssel készül az év fő versenyére, az oszakai világbajnokságra.

„A téli alapozás közepén tartok, eddig jól alakult a felkészülés, hasonlóan, mint az olimpia előtt” – nyilatkozott az MTI-nek a 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban vb-ezüstérmes Fazekas, akinek az eltiltása tavaly szeptemberben járt le. „Most még méterekről korai beszélni, mert a fizikai alapozáson van a hangsúly, aztán márciustól, áprilistól jönnek a dobások.”

Fazekas még nem tudja, melyik versenyen áll először dobókörbe, a téli viadalokat kihagyja. „Vagy a katari Grand Prix vagy egy prágai, esetleg egy franciaországi verseny lesz az első. Három éve nem versenyeztünk, így vissza kell majd zökkenni, de attól nem tartok, hogy a doppingügy miatt elmaradnak a meghívások. Számos stadioncsúcsot én tartok, ráadásul az élmezőny 40 százaléka már járt hasonló cipőben, mint mi. Persze hiába mennek jól az edzések, majd a verseny számít igazán, meg pénzt is kell keresni.”

Annus Adrián szeptemberben térdműtéten esett át – egy hónappal az előtt, hogy a letiltása lejárt volna – így három hónapot ki kellett hagynia. „Én májusban még nem versenyzek, csak június elejétől” – mondta a Fazekaséhoz hasonló éremkollekcióval rendelkező Annus. „A múlt héten kezdtem el az edzéseket, addig csak gyógytornáztam. Ebből a szempontból jól jön, hogy a vb a megszokotthoz képest később, csak augusztus végén lesz.”

Annus osztotta Fazekas véleményét a külföldi viadalokat illetően. „Nevünk van a szakmában, és eredményeink is, így nem foglalkozom azzal, hogy meghívnak egy jobb versenyre, vagy sem. Az élmezőny nem sokat változott az elmúlt egy-két évben, de a legjobbak most kisebbeket dobnak, mint Athén előtt. A vb-szint egyikünk számára sem jelenthet problémát, amennyiben egészségesek vagyunk, ha mégis, akkor abba kell hagyni.”

Annus hozzátette, a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróságnak (CAS) – amely helybenhagyta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését – folyamatosan törlesztik adósságukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik