Élet-Stílus

Räikkönen: nem fogok megváltozni

Hivatalosan is bemutatták a média képviselőinek a Ferrari csapat új versenyzőjét, Kimi Räikkönent. A finn pilóta elhivatottságát korábban többen is megkérdőjelezték, de ő elmondta, hogy a tavalyi sikertelenség ellenére nem kíván változtatni a stílusán.

A tavalyi szezonban egyetlen versenyt nem tudott nyerni a McLarennel Räikkönen, amit sokan annak a jeleként értékeltek, hogy a finn klasszis nem tesz meg mindent a siker érdekében. „Ugyanúgy fogok továbbra is dolgozni, mint idáig. Ez az elmúlt években mindig működött. Tavaly egyszerűen nem volt elég gyors a McLaren.”

„Nem vagyok Schumacher”

A finn pályafutása során kilenc futamgyőzelmet aratott, és 2005-ben a második helyen végzett a világbajnoki pontversenyben, de a 2006-os szezon végén csak az ötödik helyen állt.

Räikkönent nem zavarja, hogy a teljesítményét mindenki Michael Schumacherhez fogja hasonlítgatni. „Különösebben nem érdekel, hogy az emberek mit mondanak. Én nem vagyok Schumacher, és senki nem várja ezt tőlem az istállónál” – mondta a finn, aki 2001-ben debütált a száguldó cirkuszban, és a McLaren előtt a Sauber-istállónál állt szerződésben.

Előnyben Massa

Felipe Massa tavaly szó nélkül elfogadta, hogy Schumacher az első számú pilóta, de idén egyenlő jogokat követel magának . „Bízom abban, hogy azonos elbánásban lesz részünk Kimivel. Némi előnyöm van vele szemben, hiszen már egy éve a Ferrarinál vagyok. Neki először meg kell szoknia az új környezetet, és be kell illeszkednie a csapatba.”

A Fiat elnöke, Luca di Montezemolo és a csapat első embere, Jean Todt már korábban jelezte, hogy nem lesz első számú pilótája a csapatnak, de ha a szezon úgy alakul, akkor változhat a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik