Élet-Stílus

NBA: rangadót nyert a Dallas

A legutóbbi 15 mérkőzéséből 14-et győzelemmel abszolváló Dallas rangadót nyert az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján (NBA), idegenben 108-105-re verte a Utah-t.

A Délnyugati és az Északnyugati főcsoport éllovasa csapott össze szerdára virradóra Salt Lake Cityben, az EnergySolutions Arenában. Végig fej-fej mellett haladtak a felek, egyik csapat sem tudta tartósan leszakítani a másikat, ebből következik, hogy csak a hajrában dőlt el a Utah és a Dallas csatája.

Kulcsmomentum volt, hogy tíz másodperccel a dudaszó előtt, 106-103-as texasi vezetésnél a mezőny – egyben a játéknap – legjobbja, Dirk Nowitzki mindkét büntetőjét pontokra váltotta. Carlos Boozer kisvártatva ugyan közelebb hozta a hazaiakat, az eredmény viszont már nem változott, mivel a hátralévő négy másodpercben Nowitzki, illetve Mehmet Okur is elhibázta a maga dobását. A Mavericks német kiválósága így is 38 pontig jutott, míg a hazai játékosok közül a 29-es egységnél megálló Boozer volt a legeredményesebb.

A legutóbbi játéknapon a Cleveland ötre, a Phoenix hétre duzzasztotta a sorozatban aratott győzelmei számát. A Cavaliers a 34 pontot jegyző LeBron James vezetésével vendégként verte a Sacramentót, míg az arizonaiak hazai pályán intézték el a Seattle-t. Shawn Marion 29, Steve Nash 27 ponttal járult hozzá az újabb sikerhez, ráadásul a Suns karmestere 11 kosarat eredményező átadását is kiosztott.

NBA, alapszakasz, 68. játéknap:
Sacramento Kings-Cleveland Cavaliers 98-108
Phoenix Suns-Seattle Supersonics 113-102
Philadelphia 76ers-Detroit Pistons 89-98
Indiana Pacers-Atlanta Hawks 91-72
Utah Jazz-Dallas Mavericks 105-108
New Jersey Nets-Toronto Raptors 101-86
Memphis Grizzlies-Los Angeles Lakers 128-118
San Antonio Spurs-Portland TrailBlazers 98-84

Ajánlott videó

Olvasói sztorik