Élet-Stílus

Esélytelen volt hazai pályán a Sopron

Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán kikapott a a kiírás egyik favoritjától a női kosárlabda Euroliga 9. fordulójában. A hazai csapat az első negyedben brillírozott, utána érvényesült a papírforma.

Az előző szezonban az Európa Kupában diadalmaskodó Szpartak Moszkva olyan sztárokkal érkezett, mint az amerikai Sue Bird, Tina Thompson, az orosz Európa-bajnok Irina Oszipova vagy a 2003-as év európai legjobbjává választott lengyel Agnieszka Bibrzycka. A centersorban ott volt a Pécsről hazatért Jekatyerina Liszina, a kispadon pedig Székely Norbert elődje, a Sopronból tavaly távozott Natalia Hejkova ült.

A novemberi “odavágót” 76-59-re megnyerő fővárosi elitakalulat kezdetben egyáltalán nem igazolta félelmetes hírnevét, miután a nyitónegyed felénél még csak négy pontnál tartott, nemsokára pedig 25-9 állt a táblán. A hazaiak részéről főként a vasárnapi, pécsi rangadón 34 pontot szóró Matovic jeleskedett.

Jóval kellemetlenebbül alakult a folytatás, ugyanis az eddig mindössze egyszer botló vendégek a portugál WNBA-sztár Penicheiro vezetésével a 15. percre ledolgozták hátrányukat (27-27). Sőt, a rémálomszerű második játékrész után már 32-45 volt az állás.

A fordulást követően egy 6-0-ás roham visszahozta a soproni reményeket, ám innentől újra állandósult a tíz pont fölötti különbség, mivel a megtorpanó házigazdák támadásaiba rendre hiba csúszott. A hajrában már csak öt pontra tudta megközelíteni ellenfelét Székely Norbert együttese – főként a négyszeres WNBA All Star-válogatott Thompson ténykedése miatt -, amely idénybeli első hazai kudarcával 5/4-re rontotta le euroligás mérlegét.

A soproniak az alapszakasz 10., utolsó fordulójában az olasz Schiónál vendégeskednek jövő szerdán.

Székely Norbert vezetőedző: “Megközelítettük világsztárokkal teletűzdelt ellenfelünket, ami nem kis fegyvertény. A második negyedben kijött rajtunk a vasárnapi, 55 perces pécsi csata, ezzel együtt egymás szemébe tudunk nézni, mert mindent megtettünk a siker érdekében.”

Euroliga 9. forduló, A csoport:
MKB-Euroleasing Sopron – Szpartak Moszkva (orosz) 62-73 (25-13, 7-32, 18-12, 12-16)
Pontszerzők:
Matovic 15, Cserny 11, Gorbunova 10/3, Branzova 10, Horváth Zsuzsanna 8, Honti 6, Kocsis 2, illetve Taurasi 20, Thompson 15, Abroszimova 10, Penicheiro 9, Bibrzycka 8, Liszina 4, Bird 4, Matic 3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik