Élet-Stílus

NFL: a szezon bakijával esett ki a Dallas (videó)

Két szombat esti mérkőzéssel elkezdődött a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL)rájátszása. Az Indianapolis esélyeshez méltóan vette az első akadályt, a Dallas azonban már az első körben elbukott a tavalyi döntős Seattle-el szemben.

A Dallas-nak simán nyernie kellett volna a Seahawks otthonában, de az utolsó pillanatokban az irányítójuk elképesztő nagyot hibázott, és ezzel elúszott a mérkőzés. Hibáztatni azonban nem szabad Tony Romót, hiszen a csapat neki köszönheti, hogy egyáltalán bejutott a rájátszásba. Az alapszakasz második felében lett kezdő Romo, és az első hat meccséből ötöt megnyert az irányításával a Cowboys.

Vasárnapra virradóra azonban óriásit hibázott az irányító valamivel több mint egy perccel a mérkőzés vége előtt. A Seattle egy ponttal vezetett, amikor a vendégek 19 yardról mezőnygól-kísérletre vállalkoztak. Romónak kellett volna lekészíteni a labdát Martin Gramaticának, aki ilyen közelről talán csukott szemmel is belőtte volna, hiszen a touchdownok után messzebbről kell betalálnia. A labda azonban kicsúszott az irányító kezéből, és ezzel a mérkőzés elveszett.

Romo nem sokkal a találkozót követően vállalta a felelősséget a Dallas kieséséért: “Az egész csapat nagyon keményen dolgozott, hogy megnyerjük a mérkőzést, ami aztán ilyen furcsa véget ért. Borzasztóan érzem magam, tudom, hogy óriásit hibáztam.” – mondta a vigasztalhatatlan irányító.

A másik szombati mérkőzésen hamar eldőlt a továbbjutás kérdése. Az alapszakaszt parádésan kezdő Indianapolis gyenge játékkal is könnyedén verte a Kansas City-t, és készülhet a következő körre a jóval erősebb Baltimore Ravens ellen.

NFL, rájátszás
Indianapolis Colts-Kansas City Chiefs 23-8
Seattle Seahawks-Dallas Cowboys 21-20

Vasárnapi program:
New England Patriots-New York Jets
Philadelphia Eagles-New York Giants (22:30, Sport2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik