Élet-Stílus

Kézilabda: döntetlen az olimpiai ezüstérmessel

A magyar férfi kézilabda-válogatott 23-23-as döntetlent játszott a szombati három gólos vereség után a német csapattal a január 19-én kezdődő világbajnokságra készülő együttesek mérkőzésén a budapesti SYMA-csarnokban.

A két csapat szombaton már Debrecenben megmérkőzött egymással, és akkor a parádés első félidő után a jobban hajrázó németek 23-20-ra nyertek. Egy nappal később a fővárosban sem tudott a hazai rendezésű világbajnokságra készülő olimpiai ezüstérmes gárda több gólt dobni Fazekas Nándoréknak.

Az első tíz percben minden hazai gólra érkezett válasz, aztán Nagy László harmadik találatának köszönhetően lépéselőnybe került a magyar válogatott. 6-4 után jött a megtorpanás, és az olimpiai ezüstérmes németek fordítottak. A vendégek remekül támadtak, jól sikerültek a bejátszásaik, és a beállós és átlövő posztról többször eredményesek voltak. 8-11-nél kettős emberelőnybe került a Skaliczki-alakulat, és sikerült egyenlíteni. A csereként beállt Fazekas is jól védett, és arról nem ő tehetett, hogy minimális német vezetéssel érkezett el a szünet.

A második félidő elején emberhátrányban fordított a magyar csapat, de nem tartott sokáig a vezetés. Ebben a szakaszban sok volt a hiba mindkét oldalon, alig esett gól. Előbb nyugodtak meg a hazaiak, és negyedórával a vége előtt 19-16-ra elhúztak, a német szövetségi kapitány azonnal időt kért. Pillanatok alatt egyenlő lett, és most Skaliczki próbált meg rendet tenni a fejekben. A hajrában a magyarok voltak kis előnyben, majd egyenlítettek a németek és a végén ők vezették az utolsó támadást, de nem találtak be Fazekas hálójába.

A magyar csapat a vb előtt még egy felkészülési mérkőzést vív: csütörtökön 20 órakor Szombathelyen a szlovén gárda lesz az ellenfél.

Barátságos mérkőzés, SYMA-csarnok:
Magyarország-Németország 23-23 (13-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik