A megbeszélések azután maradtak félbe, hogy Figo közölte, júniusig szeretné megkapni a 9 millió eurós gázsijának 70 százalékát. „A klub ezt nem tudta elfogadni, úgyhogy elakadtak a tárgyalások” – mondta Khadour.
A 2004-ben és 2005-ben is ázsiai Bajnokok Ligája-nyertes szaúdi egyesület december végén jelentette be, hogy náluk folytatja a portugál. Ezt az információt nem sokkal később az Internazionale cáfolta, majd az ázsiai klub vezetői is elismerték „vereségüket” az ügyben.
A klasszis játékos elégedetlen jelenlegi helyzetével, Roberto Mancini legtöbbször csak csereként számít rá a milánói csapatban, amely ráadásul csak most télen „láthat pénzt” Figo után, hiszen nyáron lejár a szerződése, azaz ingyen igazolhatóvá válik. 2001-ben az Év Játékosának választott Figo az Inter előtt megfordult a Sporting Lisbon, Barcelona és a Real Madrid csapatában.