Élet-Stílus

Taroltak a múzeumok

A Szépművészeti Múzeum látogatottsága 60, a Magyar Nemzeti Múzeumé és a Szentendrei Skanzené 21-21 százalékkal növekedett 2006-ban - olvasható az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) közleményében.

A szaktárca évértékelő közleményében a közgyűjteményi terület 2006-os eredményei között említi még, hogy az évről évre egyre sikeresebb Múzeumok Majálisa és Múzeumok Éjszakája mellett megrendezték a Múzeumok Őszi Fesztiválja első programsorozatát, újabb nemzetközi nagykiállítások nyíltak, folytatódott a tárca múzeumfejlesztési programja, a “műszerprogram” pedig lezárult.

Az összegzés szerint a Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904-1914 című kiállítást 100 ezren látták a Magyar Nemzeti Galériában, a Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában és a Picasso szerelmei című tárlatokat 102 ezren illetve 68 ezren tekintették meg a Szépművészeti Múzeumban.

Az idén 100 éves Szépművészeti Múzeum ünnepi éve a Van Gogh Budapesten című kiállítással zárul – a tárlatra március 20-ig várják a látogatókat.

A közlemény a külföldi magyar kiállítások közül egy kanadai tárlatot emel ki, amely XIX. századi magyar festészet címmel az Art Gallery of Hamilton-ban mutatta be a magyar művészet remekműveit.

Az OKM összegzése kitér arra, hogy vándorkiállítások szervezésével idén a vidéki intézmények is a korábbinál hangsúlyosabban jelentek meg a kulturális piacon. Munkácsy-kiállítást rendeztek Kaposváron, Békéscsabán, Szegeden és Miskolcon, A vidék szecessziója – a szecesszió vidéke című tárlatot pedig Szolnokon, Békéscsabán, Kaposváron, Miskolcon és Sátoraljaújhelyen is megtekinthette a nagyközönség.

A szaktárca közleménye szerint az önkormányzati fenntartású muzeális intézmények szakmai megújítását célzó támogatás 300 millió forintos keretére 2006-ban 20 önkormányzat nyújtott be pályázatot, és közülük 18 pályázó kapott támogatást.

Vidéken is megújultak az állandó kiállítások

Jelenleg 27 megújult állandó kiállítás várja a látogatókat országszerte. Ebben az évben adták át többek között a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum, a nagykanizsai Thúry György Múzeum, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum, a kiskunmajsai Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény, a Szentesi Koszta József Múzeum és Fonyódi Városi Múzeum újjászületett tárlatait – olvasható az összegzésben.

Idén lezárult a “műszerprogram” is, melynek eredményeként a tárca minden múzeumot ellátott a kiállítások és raktárak műtárgykörnyezetének – a hő, a pára és a fény – mérésére, illetve az adatok rögzítésére alkalmas eszközökkel.

A 16 megyére és Budapestre kiterjedő Múzeumok Őszi Fesztiválja 150 programján több mint 12 ezer látogató vett részt. A közlemény szerint ebben az évben is nagy érdeklődés kísérte a Múzeumok Majálisát, valamint a Múzeumok Éjszakáját. Ez utóbbi eseményen 50 budapesti és 41 vidéki múzeum hajnalig fogadta a látogatókat. A fővárosban 140 ezer, a vidéki városokban pedig 63 ezer látogató vett részt ezen az éjszakán a múzeumok programjain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik