Élet-Stílus

NBA: könnyedén nyert a címvédő

admin
admin

2006. 12. 26. 10:49

Karácsony első napján mindössze egy mérkőzésre került sor az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), ezen a Miami Heat 16 ponttal verte a vendég Los Angeles Lakerst.


A műtét után lábadozó Shaquille O’Neal (Miami), illetve a szintén térdsérüléssel bajlódó Lamar Odom (Lakers) is kihagyta az ünnepi mérkőzést. Ott volt viszont a pályán Dwyane Wade, aki szezoncsúcsot jelentő 40 pontjával, valamint 11 lepattanójával főszerepet vállalt a címvédő magabiztos sikeréből.


A Miami gyorsan leszakította a vetélytársat, az első negyedet követően már 14 ponttal vezetett. A vizitáló Lakers a folytatásban sem csillogott-villogott, mint a feldíszített karácsonyfa, csak nagy ritkán tudott tíz ponton belülre kerülni – ha esetenként viszont mégis sikerült felkapaszkodnia, válaszként Wade és társai újra megnyugtatóvá tették a különbséget.


Ezúttal Kobe Bryant sem tudott segíteni a kaliforniaiakon, a Lakers elsőszámú sztárja beleszürkült a mezőnybe, mindössze 16 pontot szerzett. A mérkőzés után nem is leplezte a csalódottságát. “Szörnyű volt” – foglalta össze a lényeget Bryant. A Miami egyébként igazi ünnepi specialistának számít: a floridai gárda sorozatban harmadik karácsonyi mérkőzését nyerte meg.

NBA, alapszakasz, 53. játéknap:
Miami Heat-Los Angeles Lakers 101-85

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.