Hallgatnak
Az újpesti játékosok nem kommentálják Valeré Billen edző menesztését. Kovács Zoltán a FigyelőNetnek elmondta, nem szeretne állást foglalni az ügyben, valamint hozzátette: ugyanígy van ezzel a csapat többi labdarúgója is.
A vezetőség azt is felrótta a belga trénernek, hogy noha szóban megállapodtak a közös megegyezéses szerződésbontásban, azt végül korábbi ígéretével ellentétben nem fogadta el a szakember, ezért “azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással” vált meg tőle. A korábban pályaedzőként tevékenykedő Billen július 14-én vette át az együttes irányítását Bicskei Bertalantól, aki csak egy találkozón, a Vaduz elleni (0-4) UEFA Kupa-fellépésen irányította a lilákat.
Billennel az Újpest kilenc győzelem és két döntetlen mellett hat vereséget szenvedett a labdarúgó Borsodi Ligában, a 29 ponttal a negyedik helyen tanyázik, és versenyben van még a Magyar Kupában is.
Edzőváltások a 2006/2007-es szezonban:
Debrecen: Supka Attila helyett Miroslav Beranek
Sopron: Selymes Tibor helyett Roberto Landi
REAC: Urbán Flórián helyett Aczél Zoltán
Sopron: Roberto Landi helyett Selymes Tibor
Honvéd: Aldo Dolcetti helyett Supka Attila
Fehérvár: Csertői Aurél helyett Marian Vlak
Sopron: Selymes Tibor helyett Csertői Aurél
Győr: Pajkos János helyett egy mérkőzésre Reszeli Soós István, január 1-től pedig Klement
István
Újpest: Valeré Billen helyett ?