Élet-Stílus

Szilveszter: luxus és fapados bulik

admin
admin

2006. 12. 21. 06:00

Jóllehet az Almássy téri Szabadidőközpont pénztáránál arra figyelmeztetnek, hogy igyekezzünk a jegyelővétellel, ha be akarunk jutni, a legtöbb szilveszteri bulira még bőven van hely, és ez az éttermekre is elmondható. A Kultiplex programigazgatója szerint a magyarokra nem jellemző a jegyelővétel, és még az ünneplés helyének kiválasztását is az utolsó pillanatra hagyják.

Az utóbbi években csökkent az érdeklődés a régen hagyományosnak számító, nagy szilveszteri éttermi lakoma iránt, és a fiatalok sem törik magukat hetekkel előre, hogy bejussanak egy-egy nagyobb szabású évbúcsúztató-évköszöntő buliba. A szilveszteri este sikere így – a vendéglátók és programszervezők szerint – a legtöbb esetben 31-én dől el, hiszen sokan csak ekkor határozzák el, hol töltsék az év utolsó estéjét.

Persze, mint mindig, itt is akadnak kivételek. Egy-egy jelentősebb rendezvényre, mint például az Almássy téri Exit-szilveszterre a szervező szerint jól fogynak a jegyek és elképzelhető, hogy aki nem gondolkozik előre, a végén lemarad.

Nem jellemző a teltház

A különleges szilveszteri menüt hirdető éttermekbe is megérkeztek az első asztalfoglalások. A tavaly szilveszterkor csak félárbóccal üzemelő Bertram ház idei 20 ezer forintos svédasztalos vacsorájáról alighanem lemondhatunk, ott már garantált a teltház. Ez azonban nem jellemző. A Tandem Café például nem is készül különleges szilveszteri menüvel, az üzletvezető szerint így egy este többen is megfordulhatnak egy asztalnál, betévedő vendégekből pedig – szilveszter lévén – nem lesz hiány. A Fat Mo’s Music Club zenés-táncos show-műsorral és svédasztallal várja a vendégeket, de az üzletvezető az idei pénzügyi megszorításokra utalva tart tőle, hogy nem lesz tumultus.

A prémiumkategóriás Alabárdos étterem ötfogásos, gyertyafényes vacsorával, korlátlan pezsgő- és borfogyasztással, élő gitárzenével készül, mindez 85 euróba (megközelítőleg 21 ezer forintba) kerül majd. A fogások között a libamájtól a mézzel sütött kacsamellig és a kemencében sült somogyi báránycsülökig minden megtalálható, mi szem szájnak ingere, sőt a vendégek éjfélkor a közelben lévő Halászbástyáról csodálhatják a panorámát és a tűzijátékot, de még itt is találunk szabad asztalt.

Újranyitó vendéglők

A tavaly szilveszterkor téli álmot alvó vendéglátó-ipari egységek közül több is szerencsét próbál az idén. A főleg menedzserek által látogatott budai Leroy idén is zárva tart, a középkori hangulatáról híres Lancelot viszont próba szerencse alapon kinyit, csakúgy mint a fiatalok által közkedvelt romkocsmák egyike, a Szimpla Kert. A Dupla étterem, a Szimpla kávézó és a Kert triumvirátusból csak a Kert várja a vendégeket szilveszter éjjel, főleg a bejáratott vendégkörre számítanak, így a belépés ingyenes lesz, és nem készülnek különleges programokkal. A Lancelotban most először rendeznek évbúcsúztatót, reneszánsz élőzenével, lovagi műsorral és tűznyelőkkel, a bőségtálból és korlátlan italfogyasztásból álló menü ára 15 ezer forint.

Buli kétezerért

A hagyományos értelemben vett „ereszdelahajam” szilveszteri buliból sem lesz hiány. A jegyek átlagosan két és háromezer forint környékén mozognak. A legtöbb helyen külsős gárda szervezi az év utolsó rendezvényét, a Kultiplex programszervezője szerint megéri kiadni a helyet szilveszter estére. A Kultiba például az évek óta sikeres Budapest Rock&Roll szilveszter költözik be 31-én estére. A 2500 forintos jegyek még nem fogynak, de a szervező szerint ennek csak a lustaság az oka, aznap bizonyára sokan ellátogatnak majd a programra. Az A38 Hajó Tilos Rádió partijára szintén van még jegy, csakúgy mint a Pecsa Viva Elektro szilveszterére. A Süss Fel Nap nem készül különleges műsorral, az ügyvezető szerint itt a törzsvendégekből is bőven kijön a szükséges fogyasztás, két-háromszáz embert várnak.

Álom luxuskivitelben

A Kempinski programigazgatója, Schmidt Andrea szerint Magyarországon is van igény luxuskategóriájú szilveszterre. A hotel a párizsi Moulin Rouge hangulatát igyekszik megidézni az év utolsó estéjére, ötfogásos, különleges vacsorával és varietéműsorral. Az átlagon felüli programért átlagon felüli, 62 ezer forintos árat kell fizetnie annak, aki kedvet kapott a „Kelet Párizsa” címet viselő estélyen való részvételhez.

Hogy mennyire igény van a luxusszilveszterre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Grasham-palota szilveszterére már minden hely foglalt. Itt egyébként élő zenével és ötfogásos ínyencvacsorával várják a vendégeket, 47 ezer forintos áron.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.