Az újabb megbetegedést a Szöultól mintegy 90 kilométerre délre fekvő Aszan melletti kacsafarmon észlelték csütörtökön. A mezőgazdasági minisztérium szerint az eset felbukkanása miatt három kilométeres körzetben 23 ezer szárnyast pusztítanak el, és tíz kilométeres körzetben korlátozni fogják a baromfi szállítását. Ötvenezer tojást már elpusztítottak.
Egy hónapon belül immár a negyedik fertőzési gócot fedezik fel Dél-Koreában, ahol 2003 decembere és 2004 márciusa között közel 5,3 millió baromfit pusztítottak el a madárvész miatt.
A madárinfluenza továbbra is állatbetegségnek számít, de 2003 vége óta 260 ember fertőződött meg a vírussal – zömében olyan személyek, akik beteg madarakkal kerültek érintkezésbe. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 154-en közülük meghaltak.