Élet-Stílus

Euroliga: vereséggel zárta az évet a Sopron

admin
admin

2006. 12. 20. 19:30

A Sopron vereséget szenvedett a litván Vilnius vendégeként a női kosárlabda Euroligában, így 5/3-as mérleggel zárja az évet.

Az egy hónapja megnyert soproni találkozó után valamelyest “megtorpant” Székely Norbert együttese, ugyanis az első öt percben csak három vendégpont született. Horváth Zsuzsanna és Matovic remek alakításai révén azonban az első kisszünetre fordult a kocka. Ezután váratlan mélypont következett, a Vilnius 13 pontjára mindössze két magyar pont érkezett. A litván bajnok ezúttal is az előző Euroliga-idény legjobb dobójára, az amerikai Douglasre, illetve a 34 éves Streimikytére épített. A 23-9-re elbukott második negyed végén már 38-25 volt az állás.

A térfélcserét követően nagy küzdelmet és gólszegény játékot láthatott a közönség, tíz perc alatt összesen csak 18 pont született. A csapatok gyenge dobóformáját mutatta, hogy még a büntetők is csupán 40, illetve 25 százalékban hullottak be. A már-már veszni látszó összecsapás utolsó játékrészében aztán ismét szárnyra kaptak a zöld-sárgák, és Matovic vezérletével a 35. percben kiegyenlítettek (49-49). A 12 pontos Branzova öt személyi hibával kivált, mint ahogy a túloldalon a 13 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát bemutató Hoffman is, ám a hajrában 57-58 után a hazaiak egy 8-0-ás rohammal eldöntötték a csatát, és végül öt ponttal győztek.


A Sopron január 10-én a csoportban éllovas Szpartak Moszkvát fogadja. A sorozat másik magyar résztvevője, a Mizo Pécs együttese csütörtökön a cseh USK Praha vendégeként az első idegenbeli győzelemére tőr.

Női Euroliga, 8. forduló, A csoport:
Vilnius (litván) – MKB-Euroleasing Sopron 65-60
Pontszerzők:
Streimikyte 20, Valuzyte 17, Hoffman 13/3, Douglas 7, Valentiene 5/3, Bimbaite 3/3, illetve Matovic 14, Gorbunova 13, Branzova 12/6, Horváth Zsuzsanna 9/3, Honti 8, Cserny 2, Kocsis 2.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.