Élet-Stílus

Újra Gonzalez lehet Erdei ellenfele

Sajtóértesülések szerint a mexikói Julio Cesar Gonzalez lehet Erdei Zsolt ellenfele január 27-én Düsseldorfban. A két bokszoló egyszer már összemérte az erejét: Madár 2004-ben éppen a közép-amerikai ökölvívótól hódította el a WBO szervezet világbajnoki övet.

A hírt a magyar ökölvívó német klubja, az Universum nem erősítette meg, Erdei ugyanakkor nem cáfolta. Az összecsapás kifejezetten érdekes lenne, hiszen a Madár becenévre hallgató veretlen világbajnok 2004 januárjában éppen Gonzalez legyőzésével vette birtokba a Boksz Világszervezet (WBO) bajnoki övét.

„Tudom, hogy Julio Cesar Gonzalez annak idején nagyon lebecsülte az én tudásomat, és ezért nem is készült föl olyan alaposan. Nyilván most másként tesz majd. Persze ezalatt a három év alatt én is sokat javultam” – nyilatkozta Erdei.

Madár hetedik címvédésére készül, mérlege a profik között jelenleg 25 mérkőzés, 25 győzelem. A mexikói Gonzalez 44 mérkőzéséből 41-szer győzött és háromszor kapott ki, a WBO-övét pedig 2003 októberében a lengyel Dariusz Michalczewski, a Tigris legyőzésével szerezte meg, majd rögtön első címvédése alkalmával veszítette el a magyar klasszissal szemben. Erdei pontozással győzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik