Élet-Stílus

NHL: megtorpantak a Kacsák

A liga messze legeredményesebb csapata, az Anaheim Ducks nagy csatában maradt alul a San Jose Sharks ellen vasárnapra virradóra. Az Atlanta nagy ruhát kapott New York-ban, a Detroit pedig 13 év után nyert New Jersey-ben.

Az Anaheim szoros mérkőzésen kapott ki a 4-3-ra attól a San Josétól, amely nyolc pont lemaradással követi a Kacsákat a Csendes-óceáni csoportban. A döntő gólt két perccel a rendes játékidő vége előtt Joe Thornton ütötte, hozva a meccset a liga harmadik legjobb csapatának. Az 56 pontos Anaheimot a második helyen a Buffalo (50) követi, és rögtön utánuk a legutóbbi játéknapon aratott győzelmével 48 pontos Sharks következik.

A mérkőzés elején két góllal ellépett a Ducks, de a második harmadban egyenlített a hazai csapat. A záróharmad első perceiben ismét előnyt szereztek a vendégek, de először Cheechoo egalizált, majd a tavalyi szezon MVP-je emberelőnyből volt eredményes.

Hátrányból sikerült nyernie New Jersey-ben a Detroitnak, és ezzel egy 13 éve tartó sorozat szakadt meg. A vezetést a második harmadban Scott Gomez révén a hazaiak szerezték meg, de az utolsó 20 percben először emberfórban Pavel Datsyuk egyenlített, majd Brett Lebda ütötte be a győztes gólt.

“Nagyszerű győzelmet arattunk. A mérkőzés előtt az öltözőben természetesen szóba került, hogy milyen hosszú ideje nem nyert már a csapat a New Jersey vendégeként. Az idei szezon egyik legizgalmasabb mérkőzésén vagyunk túl.” – nyilatkozta a Red Wings veterán kapusa Dominik Hasek, aki 21 védést mutatott be vasárnapra virradóra.

NHL, alapszakasz
Nashville Predators-St. Louis Blues 3-2*
New York Islanders-Atlanta Thrashers 6-0
Phoenix Coyotes-Calgary Flames 3-6
Buffalo Sabres-Ottawa Senators 1-3
Vancouver Canucks-Minnesota Wild 2-1
Boston Bruins-Florida Panthers 3-6
Toronto Maple Leafs-New York Rangers 9-2
Columbus Blue Jackets-Chicago Blackhawks 4-6
Tampa Bay Lightning-Carolina Hurricanes 2-3
Los Angeles Kings-Dallas Stars 3-4*
Montreal Canadiens-Pittsburgh Penguins 6-3
Washington Capitals-Philadelphia Flyers 4-1
New Jersey Devils-Detroit Red Wings 1-2
San Jose Sharks-Anaheim Ducks 4-3
* szétlövéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik