Élet-Stílus

NBA: krimi Los Angelesben

admin
admin

2006. 12. 16. 11:29

A Los Angeles Lakers hatalmas csatában, kétszeri hosszabbítás után győzte le a vendég Houston együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Az első két negyedben a Houston, a nagyszünet után pedig a Lakers diktálta a tempót. A hazaiak fél perccel a vége előtt két ponttal vezettek, a texasiak ásza Jao Ming azonban döntetlenre mentette a partit, következhetett tehát a hosszabbítás. A ráadás első öt percében fej-fej mellett haladtak a csapatok, kosárra kosár volt a válasz – ekképp folytatódott a krimi.

A túlóra második felvonásában a kaliforniaiak Kobe Bryant vezetésével egy 9-0-s rohammal tettek pontot a drámai összecsapás végére. A Lakers sztárja 53 ponttal járult hozzá csapata 112-101-es győzelméhez, míg átellenben a 35 egységet regisztráló Jao Ming nyújtott maradandót. Dacára a kínai jó formájának, a Rockets sorozatban harmadszor kapott ki.

“Ez egy nagy diadal volt. Már jó állapotban vagyok, a lábam majdnem tökéletes, hiszen még a találkozó végén is képes voltam odaérni a palánkhoz” – magyarázta a korábban bokasérüléssel bajlódó Bryant, aki 13-adszor jutott 50 pont fölé.

A Philadelphia továbbra is szenved, a Sixers Dallasban megszakítás nélkül tizedszer kapott ki. A Phoenix viszont verhetetlennek tűnik, a Golde State elleni győzelme 13. volt a sorban. Vereséggel tért vissza a Memphisbe a világbajnok Pau Gasol: a vb-n elszenvedett lábtörése miatt 22 meccset kihagyó spanyol 4 pontot dobott az Atlantának.


A pontlistát vezető denveri Carmelo Anthony idénycsúcsot jelentő 42 pontja is kevésnek bizonyult Bostonban. A Shaquille O’Neal, Dwyane Wade duó nélkül pályára lépő Miami pedig Washingtonban zsinórban második vereségét jegyezte.

NBA, alapszakasz, 45. játéknap:
Indiana Pacers-New York Knicks 112-96
Washington Wizards-Miami Heat 106-95
Toronto Raptors-New Jersey Nets 90-78
Boston Celtics-Denver Nuggets 119-114
Cleveland Cavaliers-Seattle SuperSonics 106-84
Dallas Mavericks-Philadelphia 76ers 73-97
Memphis Grizzlies-Atlanta Hawks 88-97
Chicago Bulls-Milwaukee Bucks 117-111
Phoenix Suns-Golden State Warriors 105-101
Utah Jazz-Sacramento Kings 97-98
Portland TrailBlazers-Los Angeles Clippers 109-99
Los Angeles Lakers-Houston Rockets 112-101 – 2xh.u.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.