Élet-Stílus

Újabb “fecskeházat” adtak át

admin
admin

2006. 12. 15. 16:33

Az angyalföldi önkormányzat a második, 34 lakásos "fecskeházat" adta át pénteken. Az 570 milliós költséggel épített lakásokba karácsonyra beköltözhetnek a fiatal családok.

A 2002-ben átadott Hajdú utcai “fecskeház” beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az elmúlt évek alatt a lakók 92 százaléka a határidő lejárta előtt lakásproblémáját megoldotta, és a lakást az önkormányzat számára visszaadta. A megüresedéssel lehetőség nyílt arra, hogy az önkormányzat további fiatalok részére nyújthasson segítséget – mondta az új házat avató ünnepségen Tóth József XIII. kerületi polgármester.

A 34 lakást pályázaton hirdette meg az önkormányzat, a 35 év alatti fiatal házasok, illetve élettársi kapcsolatban élők részére. A beérkező 47 pályázat mindegyike érvényes volt, 32 lakásra a bérleti szerződést már meg is kötötték, a lakásokba a beköltözés az átadás napján megkezdődött.

A 861 négyzetméteres telken épült hatemeletes ház lakásai 38-40 négyzetméteresek, előtérből, konyhából, nappaliból, hálóból és fürdőből állnak. Az épület pincéjében 23 gépkocsi részére alkalmas garázs is épül, további 11 parkolót a felszínen alakítanak ki. A házban a későbbiekben gyermekorvosi rendelő is helyet kap.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.