Élet-Stílus

Dobos: nincs újabb eljárás

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) megszüntette a doppingvétség miatt indult újabb fegyelmi eljárást Dobos Gábor ellen, mivel a sprinter örökös eltiltása miatt az okafogyottá vált.

Dobosnál május 27-én, a rigai versenyen leadott mintából mutatták ki, hogy tiltott teljesítményfokozót használt. Ez pályafutása során a második lebukás volt, ezért a MASZ elnöksége, mint fellebbviteli testület, élete végéig eltiltotta.

Először 2000 februárjában produkált pozitív eredményt, s bár a MASZ megszüntette ellene az eljárást, a nemzetközi szövetség (IAAF) 2002-ig eltiltotta. Visszatérése után a 2003-as fedett vb-n 60 méteren az ötödik helyen végzett.

Dobosnak a debreceni országos bajnokságon, július 22-én adott doppingtesztje is pozitív lett, a MASZ most az ezzel kapcsolatos eljárást szüntette meg.

Az atléta a rigai esettel kapcsolatban a sajtóban úgy nyilatkozott, hogy egy bevizsgált táplálék-kiegészítő fogyasztása miatt hozott a minta pozitív eredményt. Rábold Gusztáv a hazai doppinglabor szakvéleményére hivatkozva azt mondta, a táplálék-kiegészítő metil-tesztoszteront tartalmazott, de ez nem idézheti elő a tesztoszteron értékének növekedését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik