Élet-Stílus

A Vasas az őszi első a vízilabda-bajnokságban

A szerda esti mérkőzésekkel lezárult a férfi vízilabda-bajnokság 2006/07-es idényének őszi szakasza, amelyben eddigi kilenc meccsének hiánytalan megnyerésével a Vasas együttese bizonyult a legjobbnak, és várhatja az első helyről a januári folytatást.

A piros-kékek az oda-visszavágós alapetapban, az ob I toronymagasan kiemelkedő két csapatának első összecsapásán legyűrték a bajnok Honvédot is, ráadásul vendégként tették ezt a Kőér utcában, s teljesen megérdemelten foglalják el az első helyet. Két ponttal a címvédő előtt, amely ezt az egy kisiklást leszámítva szintén biztosan bánt el eddigi riválisaival.


Egyedül az egri kirándulás bizonyult a nyolc olimpiai bajnokot foglalkoztató Kőér utcai együttes számára nehéznek, amikor is csak egyetlen góllal nyert a jelenleg negyedik hevesiek otthonában.

Az őszt a Szeged zárta harmadikként, de még az ötödik pozíció is vidéki gárdáé, jelesül a Pécsé. Igaz, a kilencből öt találkozójukat megnyerő baranyaiak még nem játszottak sem a Honvéddal, sem az Egerrel. Az alaposan megfiatalított Újpest foglalja el a hatodik helyet, míg az UTE és az FTC elleni két-két meccsét csak 2007-ben lejátszó BVSC, ráadásul pontelőnnyel, a Ferencváros elé tudott kerülni a tabellán. A zöld-fehér csapat csak a nyolcadik.


Az alsóházi négyeket az OSC, az alaposan meggyengült Szentes és Szolnok, illetve a Neptun alkotja, utóbbi egyetlen pontot sem szerzett kilenc fellépésén. A bajnokság január 13-án folytatódik.

Az ING ob I állása:
1. TEVA-VasasPlaket 18 pont
2. Domino-BHSE 16
3. Szeged-Beton VE 14
4. Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 11
5. PVSK-Fűszért 11
6. UTE-Óbuda-Újlak 9
7. BVSC 9
8. FTC-Aprilia 8
9. OSC-Opus Via 5
10. Legrand-Szentesi VK 4
11. Szolnoki Főiskola VSC 2
12. Neptun VSC 0.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik