Élet-Stílus

Napkitörések és mágneses viharok

admin
admin

2006. 12. 14. 17:19

Két hét alatt három óriási napkitörést regisztráltak a csillagászok. A hazai szakemberek szerint a jelenség nem okoz gondot Magyarországon.

A mostani volt a harmadik nagy napkitörés, amelyet az elmúlt valamivel több, mint egy hét leforgása alatt észleltünk, de a mágneses vihar nem okoz gondot Magyarországon – mondta Kálmán Béla, az MTA Debreceni Napfizikai Obszervatóriumának tudományos főmunkatársa csütörtökön.

Magyarázata szerint az elsőre még december 5-én délelőtt 10 órakor került sor, a másodikra egy nappal később, december 6-án, 18.20-kor, a harmadik pedig szerdán, december 13-án hajnali két órakor történt, de volt közben több kisebb kitörés is.

“A dolog furcsasága, hogy most tulajdonképp a Nap-tevékenység minimuma van, azaz most egy csendesebb periódus van, s ilyen szempontból váratlan volt a napkitörés” – mondta Kálmán Béla. A napfoltaktivitás maximumának idején ilyesmi hetente, havonta előfordul.


Három napkitörést regisztráltak két hét alatt a csillagászok.


“Tegnap már megérkeztek az energiarészecskék bolygónk környékére. Az érdekesség, hogy a mágneses tér teljesen nyugodt volt, viszont most kezdődött a változás, délután kettőkor tört ki a mágneses vihar” – mondta. A szakember véleménye szerint “nem kell félnünk a mágneses vihartól, amely egyébként sem túl nagy. A mi szélességünkön, s Magyarország viszonyai között pedig amúgy sem okoz különös gondot”

Szavai szerint a mágneses vihar a Föld mágneses pólusain okozhat zavart, például Kanadában, ahol az északi mágneses pólus található. Kálmán Béla további érdekességként említette, hogy a napfolt még egy napig szabad szemmel is látható a Nap jobb széle közelében, amennyiben ezt az időjárási viszonyok lehetővé teszik. A megfigyelését azonban senkinek sem ajánljuk megfelelő eszközök hiányában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.