Élet-Stílus

NBA: vezéráldozattal nyert a Lakers

admin
admin

2006. 12. 13. 10:55

Sorozatban harmadszor nyert a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), ámbátor a Houston Rockets legyőzéséért nagy árat fizetett a kaliforniai együttes.

Lamar Odom, a Los Angeles Lakers ásza az első negyedben súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett. A találkozó után egyből kórházba vezetett az útja, majd repülőre ült, és visszatért Los Angelesbe. Egyelőre nem tudni, mennyit kell majd kihagynia, Odomra szerdán újabb vizsgálatok várnak. A kaliforniai csapat edzője, Phil Jackson ugyanakkor megjegyezte, igazán boldog lesz, ha legjobb lepattanózója, illetve második legeredményesebb pontszerzője egy hónap múlva, azaz már januárban visszatérhet a pályára.

A csapat Odom nélkül is legyőzte a hazai pályán fellépő Houstont. A kaliforniaiak a végül 23 pontig jutó Kobe Bryant vezetésével tekintélyes előnyre tettek szert, csakhogy a különbség a hajrában két pontra olvadt. Ekkor – a már a kispadon a térdét jegelő – Bryant újra csatasorba állt, és a Lakers egy 6-0-s rohammal pontot tett a csata végére (102-94).

Az Atlanta zsinórban harmadszor kapott ki a legutóbbi játéknapon, ezúttal a Carmelo Anthony (26 pont)fémjelezte Denver fektette két vállra a Hawks legénységét. A Milwaukee egy ponttal verte hazai pályán a jó formában lévő Seattle-t, a győzelemhez szükséges pontokat 1:14-gyel a vége előtt Andrew Bogut szerezte a büntetővonalról. Matt Barnes élete legjobb meccsét játszotta szerdára virradóra, 32 pontot és 11 pontot könyvelt el, vezérletével a Golden State magabiztosan győzte le az Oaklandben vizitáló Sacramento csapatát.

NBA, alapszakasz, 41. játéknap:
Atlanta Hawks-Denver Nuggets 87-100
Milwaukee Bucks-Seattle SuperSonics 94-93
Houston Rockets-Los Angeles Lakers 94-102
Golden State Warriors-Sacramento Kings 126-113

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.