Élet-Stílus

Hétszáz méter sétány a nyolckerben

admin
admin

2006. 12. 13. 16:13

A Corvin sétány beruházója három vezető építészirodát bízott meg egy bruttó nyolcvanezer négyzetméteres irodatömb megtervezésével. Mindegyiküktől két változatot várt: egy, a szabályoknak megfelelőt és egy merészebbet. Kolumbusz tojása, szökőkutak és összefüggő passzázsok az emeleteken – részletek a koncepciótervekből.

A tervezett Corvin sétány eddig megismert tervszámai impozánsak, az elképzelések lenyűgözőek. A huszonkét hektáros terület – a József körút, a Práter utca, a Szigony utca, és az Üllői út által határolt terület ma még csak részben üres, ám a jövőbeli sétány egy szakaszán már most is végig lehet sétálni. Teljes hossza a Corvin mozi mögötti területtől egészen a Klinikákig fog húzódni. Új közlekedési rendet fognak bevezetni, új balra kanyarodási lehetőségekkel, az Üllői útról a Nagytemplom utca és a Ferenc körút felé haladva.

A projekt teljes értéke 142 milliárd forint lesz, 365 ezer négyzetméter új épület fejlesztésével, vegyes hasznosításban. Háromezer új lakás, 30 ezer négyzetméter kereskedelmi létesítmény 150 bolttal, 150 ezer négyzetméter irodaház valósul meg itt. Mindezekből az elképzelésekből egyelőre egy bruttó 80 ezer négyzetméteres irodatömb koncepcióterveit mutatták be a Corvin moziban szervezett építész- és tájtervezői szimpóziumon.

Finta korszerű házakat építene

„Nem divatos presztízsépületeket, hanem korszerű budapesti házakat szeretnénk építeni” – hangoztatta Finta József építésztervező, aki rögtön hozzátette: ő ugyan élharcosa a toronyházépítésnek, de erre a területre nem szeretne 60-70 méternél magasabbakat építeni. (Ez a magasság a közeli SOTE épületének magassága.) A kerületi szabályozási tervet figyelmen kívül hagyó tervvariációjuk 68 méteres irodaépületet valósítana meg. A kiírás szerint egy „jelszerű épületet” is tervezni kellett a koncepció részeként: Finta József irodája „Kolumbusz tojását” helyezné el köztéri szoborként.

A sétányon való közlekedést azzal tennék mozgalmasabbá, hogy az épületek mínusz első emeletének szintje nyitott volna és passzázsszerűen átjárható. Süllyesztett belső udvarok és fedett udvarok váltanák egymást. Az elmúlt fél évszázadban nem volt hasonló méretű városfejlesztés, mint amilyen a Ferencvárosban elkezdődött – hangoztatta Szabó Tamás, szintén a Finta Stúdió munkatársa terveik bemutatásakor.

Zoboki szerint heroikus vállalkozás

Zoboki Gábor, akit a legtöbben a Művészetek Palotája tervezőjeként ismernek, hihetetlenül szép és heroikus vállalkozásnak nevezte az új bulvár és környezetének létrehozását. Számára nem a létesülő épületek magassága a legfőbb kérdés, hanem a már most is heterogén városszövet továbbgondolása, a megmaradó régi, és a megépítendő új épületek közötti városi élet létrehozása. Hogyan „simuljanak össze” a Szigony utca három darab 17 szintes betonépületei, melyek tövében egy egyszintes óvoda áll és a XXI. század innovatív látványelemei.

Zoboki Gábor nem zárta volna le a Corvin sétányt a Szigony utcánál, valamelyest tovább vitte volna, egészen a Molnár Ferenc térig. Két tervváltozatukban nem túl magas beépítési mutatóval dolgoztak, és alig hágnák át a kerületi szabályozási terveket. Az épületeik között nem lennének toronyházak, viszont az utcák átjárhatóságát módosítanák. A sétány építészeti különlegességét egy képzőművészeti alkotással, szintén egy köztéri szoborral emelnék. A területen főképp gyalogos közlekedés lesz, tehát a tervezett épületek első, második és harmadik emeleteit „lyukasztották ki”, ezekben a terekben képzelik el a járókelők mozgását. A sétányon, az épületek tövében látványos vízfelületek is lennének, bár ezek nem számítanak bele a zöldterületi mutatókba. „Némi vízfelület többet ér, mint három fa” – érvelt a tervező.

A Mérték Stúdió grafikákban gondolkozik

A Mérték Stúdió egységes képzőművészeti grafikával vonná be az épületek falát és kéthéjú homlokzatot valósítana meg. Két tervük abban különbözik egymástól, hogy az egyik toronyház-koncepciót követ, a másik éppen ellenkezőleg. A magasházakat 23 szintesre tervezték, az egyik tetején kétszintes panorámakávézóval.

Jövőre választanak

Az ma még nem tudható, hogy melyik terv vagy tervek fognak megvalósulni, illetve hogy merészebbé válhatnak-e a jelenlegi szabályozások. A Futureal Csoport mindhárom neves iroda munkáját megvásárolta, de csak a jövő év elején döntenek a befutóról. Vélhetően a három tervből lesz egy negyedik változat, amelynek már az aktuális kerületi szabályozási tervhez is illeszkednie kell. Ha lobbizni kell a változtatás érdekében, akkor az elkészült tervekkel érvelve, talán egyszerűbb lesz a dolguk – véli Radványi Gábor, a Futureal Holding Zrt. főépítésze. Elképzelése szerint azok az épületek, amelyekről az építészeti szimpózium résztvevői beszéltek, a tízes évek elejére készülnek majd el.

A Corvin sétány területén lévő házaknak egyelőre csak egy részét bontották le, többségük még változatlanul áll. Az önkormányzat ütemesen szabadítja fel a fejlesztőnek a területet, közben a Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Részvénytársaság, a Rév 8 Rt. folyamatosan tárgyal az ott élőkkel. Alföldi György vezérigazgató elmondta, összesen 1100 családdal kell megállapodniuk a program végrehajtásáért. Eddig 350 családdal szerződtek, a többiek folyamatban vannak, vagy előkészítés alatt állnak. „Még mindig igaz, hogy az itt élők menekülnek innen, örömmel mennek el. Egy-egy családdal egy évig foglalkozunk, mire a legjobb megoldást közösen kidolgozzuk” – fejtette ki.

2012-re készül el

Az építészeti és tájtervezői szimpóziumon bemutatkozott Robert Townshend, a neves angol tájtervező is, akinek irodája a sétány közterületeit fogja berendezni. A Townshend Landscape Architects hazai társirodája a Matáv-székház megvalósításában szerepet kapott Land – A Táj és Környezettervezési Műterem lesz. A tájépítész kérdésünkre elmondta, ez lesz az első magyarországi munkája, rendkívül izgalmasnak találja a feladatot. A fények és az árnyak játéka, a változatos vízfelületek, szökőkutak, érdekesen kialakított közösségi terek, a növények fogják változatossá tenni a sétányt, amely hétszáz méter hosszú, harminchat méter széles lesz végső formájában, nagyjából hat év múlva, 2012-re.


vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.