Élet-Stílus

Figyelmeztették Räikkönent a Ferrari vezetői

admin
admin

2006. 12. 13. 12:19

Michael Schumacher helyére az olasz istálló a finn pilótát szerződtette le, aki nem egy alkalommal szerepelt már a bulvárlapok címlapján. A Ferrari vezetői azt kérték Kimi Räikkönentől, hogy a jövőben diszkrétebben mulatozzon barátaival.

„A finnek szeretnek italozni” – mondta a csapat első embere, Jean Todt, aki szerint a Ferrari pilótájaként sokkal inkább előtérbe kerül majd a finn magánélete. A visszavonult hétszeres világbajnokkal és Ross Brawnnal a száguldó cirkuszban évekig domináló Todtnak ennek ellenére nincsenek kétségei a pilóta képességeivel kapcsolatban.

„Természetesen hall az ember különböző történeteket, de ezen a szinten már nem lehet trükközni. Felkészülten kell odaállni, és úgy gondolom, hogy versenyzőként remek munkát fog végezni a csapattal” – nyilatkozta a Le Figaro című lapnak Todt.

Az idei szezon végeztével visszavonult hétszeres világbajnok nélkül komoly kihívás elé néz a csapat az elkövetkező idényben, már csak azért is, mert nemcsak Schumi, hanem jó néhány mérnők is otthagyta a Ferrarit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.