Élet-Stílus

Megalázó vereség Németországtól

A magyar válogatott váratlanul hét góllal kikapott Németország legjobbjaitól a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, egy olyan meccsen, ahol szinte az egész csapat elkeserítően gyengén játszott.

Német góllal kezdődött a találkozó, és a magyarok csak a harmadik percben voltak először eredményesek. A rivális remekül védekezett, elől pedig úgy és akkor lőttek gólt, ahogy csak akartak. Hiába kért időt Németh András, továbbra is idegesen játszott a csapat, a támadásba és a védekezésbe is temérdek hiba csúszott.

A görcsösség később sem akart múlni Tóth Tímeáékból, ráadásul Pálinger sem védett úgy, ahogy a korábbi találkozókon, a különbség ezért gyorsan hatra nőtt. A németek parádéztak, helyenként már-már megalázó helyzetbe hozva a négy közé várt magyarokat. Ilyen teljesítménnyel azonban nincsen ott a hely a válogatottnak az elődöntőben. Világversenyen nem lehet úgy meccset nyerni, hogy 30 perc alatt kilenc pontot dob a csapat. A félidőben 10 gólossá vált a hátrány.

A második 30 percet a 32. születésnapját ünneplő Balogh Beatrix gólja nyitotta, azonban két gyors német találat volt a válasz. A védekezésünk agresszívebbé vált, elöl pedig néhány eredményes támadás után nyolc gólra csökkent a hátrány. A jobb periódus után azonban ismét hibákkal teli szakasz következett, ami azt jelentette, hogy újra 10, sőt a 45. percre már 11 gól volt a németek előnye.

Ezek után már csak a vereség mértékének a csökkentése lehetett a célja a magyar válogatottnak, s úgy tűnt, kicsit felszabadultabbá vált a csapat, a 51. percre 28-21-re feljött az együttes. Jellemző, hogy az egyik időkérés alkalmával Németh azt kérte játékosaitól, hogy szedjék össze magukat, “ne legyen ekkora ciki a vereség”. A hajrában aztán megint sok hiba jellemezte a csapatot, ám a németek is kényelmesebbé váltak, így maradt a hét gól a két válogatott között.

A katasztrófális vereség után Pálingeréknek kötelező legyőznie Lengyelországot is és a címvédő Norvégiát is.

Középdöntő, I-es csoport, 1. forduló
Németország-Magyarország 34-27 (19-9)
Góldobók:
Krause 9, Melbeck 5, Baumbach 4, Reiche 4, Härdter 4, Jurack 2, Müller 2, Althaus 2, Loerper 1, Wörz 1, illetve Mehlmann 5/2, Siti 5, Balogh 3, Kirsner 3, Görbicz 3/2, Borbás 3, Tóth 2, Szamoránsky 1, Vérten 1, Hornyák 1
Kiállítás: 4, illetve 8 perc
Büntetők: 2/0, illetve 5/4

A csoport korábbi mérkőzésén: Lengyelország-Macedónia 35-33 (16-21)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik