Élet-Stílus

Fizetésképtelen a Magyar Írószövetség

admin
admin

2006. 12. 12. 12:28

Hatvanegy éves történetében először fizetésképtelenné vált a Magyar Írószövetség: hét dolgozójuknak felmondtak, januártól fővárosi könyvtárukat is kénytelenek bezárni – közölte a szervezet vezetése.

„A diktatúra bukása óta még sohasem volt példa arra, hogy a szakminisztérium a működési támogatásokat a folyó év decemberéig ne fizesse ki, és arról még csak szerződést se küldjön” – olvasható abban a tájékoztatóban, amelyet Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és L. Simon László, a szervezet titkára jegyez. A közlés szerint a szervezet a korábbi évi 20-22 millió forintos támogatással szemben „a hírek szerint” idén 6 millió forintra számíthat, amit „állítólag” csak jövőre kapnak meg.

Mint írják, a minisztériumi támogatás átutalásának az a feltétele, hogy ne legyen adó- és járuléktartozásuk, ennek azonban nem tudnak majd eleget tenni, mivel nem érkezett meg időben a várt állami támogatás. Ebben a helyzetben – ahogy az már többször is előfordult – az elnök nem kapja meg tiszteletdíját, emellett januártól a több mint százezer kötetes, „fővárosi értéket képviselő” könyvtárukat is kénytelenek bezárni.

„Mivel az idei támogatásunkat eddig nem kaptuk meg, s – információink szerint – jövőre megszűnik a társadalmi szervezetek minisztériumi működési támogatása, a nemzetközi kultúrdiplomáciai feladatokat is ellátó Magyar Írószövetség a jövőben nemcsak fizetésképtelenné, hanem működésképtelenné is válhat” – állapítja meg a szervezet két vezetője.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.