Élet-Stílus

NBA: megvan az 1200. győzelem (videó)

admin
admin

2006. 12. 10. 10:16

Négy elveszített mérkőzés után nyert a Golden State Warriors, amelynek trénere Don Nelson pályafutása 1200. győzelmének örülhetett. Ezzel feljött az örökranglistán a második helyre Lenny Wilkens (1332) mögé.

A szakember mégsem tudott felhőtlenül örülni, hiszen már négy meccse azt várta mindenki, hogy mikor győz végre a csapata. “Egyre nagyobb volt a nyomás rajtunk, örülök, hogy végre ezen is túl vagyunk.” – nyilatkozta Nelson, majd hozzátette: “Nem vagyok különösebben büszke a teljesítményemre, hiszen az 1200 győzelem mellett 890 vereséget is elszenvedtem az NBA-ben eltöltött 28 év alatt. Ez csak azt mutatja, hogy szerencsés ember vagyok, és ilyen hosszú ideig dolgozhattam a ligában.”

A Golden State elsősorban a második félidőben feljavult védekezésének köszönhette, hogy vasárnapra virradóra sikerült legyőznie hazai pályán a New Orleans együttesét. Meg természetesen annak, hogy a Hornets együtteséből három kezdőember is hiányzott. A vendéglátóknál a 22 pontos Mickael Pietrus volt a legeredményesebb, a másik oldalon csak a 24 pontos Desmond Mason nyújtott kiemelkedőt.

Az utolsó másodpercben eldobott Paul Pierce duplával nyert idegenben a Boston Celtics együttese, amely a mérkőzés első felében 20 pontos hátrányt szedett össze. “Tudtam, hogy képes vagyok rá. Ráadásul pont egy nálam alacsonyabb játékos (Jason Kidd) védekezett rajtam, ezért nem is volt nehéz dolgom.” – nyilatkozta a New Jersey elleni 92-90-re megnyert meccs hőse, akinek a duplájával egy öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozat szakadt meg.


A találkozó rajtja nem sok jóval kecsegtette a Bostont, hiszen a Nets dobta az első 18 pontot. A Celtics játékosai első 12 mezőnykísérlete célt tévesztett, és pillanatok alatt 22-2-re ellépett a rivális. A második negyedre aztán sikerült ledolgozni a hátrányt, és innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok.

NBA, alapszakasz, 38. játéknap
Orlando Magic-Philadelphia 76ers 86-84
Washington Wizards-Houston Rockets 109-114
Cleveland Cavaliers-Indiana Pacers 107-75
New Jersey Nets-Boston Celtics 90-92
New York Knicks-Milwaukee Bucks 115-107
Memphis Grizzlies-Los Angeles Clippers 82-89
Chicago Bulls-Minnesota Timberwolves 81-91
Dallas Mavericks-Denver Nuggets 105-90
Golden State Warriors-New Orleans Hornets 101-80

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.