Élet-Stílus

Hajrágóllal nyert a Debrecen

A címvédő együttes csak az utolsó pillanatokban vette be a Paks kapuját, az Újpest pedig idegenben verte a Győrt a Borsodi Liga 17. fordulójában. A listavezető még pénteken verte a tabellán harmadik helyen álló Zalaegerszeget.

Fehérvár-Sopron

Az első húsz perc kétgólos fehérvári vezetése után a hazaiak átadták a teret a vendégeknek, akiknek ugyan több ígéretes helyzetük volt, ám vagy a kapufa vagy a bravúrosan védő Sebők akadályozta meg őket a gólszerzésben.

Kiegyenlített második játékrészt láthatott a közönség, a fehérváriak magabiztosan őrizték, majd növelték előnyüket, míg a soproniak amolyan minden mindegy alapon támadgattak, egyszer pedig be is találtak.

Debrecen-Paks

Számos helyzetet puskázott el a hazai együttes az első játékrészben. Leandro, ha pontosabban céloz, akár négy gólt is szerezhetett volna. A paksiak nem játszottak alárendelt szerepet, egy-két kontrájuk veszélyesnek bizonyult.

A második játékrészben is a bajnok kezdeményezett többet, és nem sokkal a vége előtt kihasználta egyik helyzetét.

Diósgyőr-REAC

A diósgyőriek szép góllal szerezték meg a vezetést és a folytatásban is kézben tartották a mérkőzést. A

A tabella

1. MTK 41 pont
2. Debrecen 36
3. ZTE 35
4. Újpest 29
5. Fehérvár 28
6. Diósgyőr 28
7. Vasas 23
8. Paks 22
9. Pécs 21
10. Tatabánya 20
11. Sopron 20
12. Győr 20
13. Honvéd 19
14. RE AC 16
15. Kaposvár 14
16. Vác 9

vendégeknek csak felvillanásaik akadtak, a kapura szinte semmi veszélyt nem jelentettek.

A szünet után esett a találkozó színvonala, jobbára a diósgyőriek kezdeményeztek, de érdekes módon a kiállítás után bátrabbak lettek a vendégek is. A piros-fehérek győzelme nem forgott veszélyben, lényegesen több helyzetet teremtettek ellenfelüknél, ám ezeket rendre elpuskázták. A REAC küzdött, de támadásaiból hiányzott az átütőerő.

Tatabánya-Pécs

Félórányi tapogatózó játék után a labdát addig is többet birtokló Tatabánya megérdemelten jutott vezetéshez, majd újabb lehetőségét kihasználva még a szünet előtt növelte is az előnyét.

A pihenőt követően továbbra is a hazai csapat kezdeményezett, érzékelhetően minél hamarabb el akarta dönteni a mérkőzést. A megérdemelt győzelem a kiállítás után vált biztossá.

Győr-Újpest

Az Újpest a korán megszerzett két góllal magabiztos előnyre tett szert, a hazaiak első félidei teljesítménye nem ütötte meg az NB I-es szintet. A szünet után folytatódott az alacsony színvonalú játék, amelyben az Újpest könnyedén növelte előnyét és végül megérdemelten nyert.

Borsodi Liga 17. forduló
FC Fehérvár-FC Sopron 3-1 (2-0)
Gólszerzők:
Sitku (10.), Bozic (18.), Terjék (55.), illetve Feczesin (77.)

DVSC-TEVA – Paks 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Leandro (85.)

Diósgyőri VTK-Rákospalotai EAC 1-0 (1-0)
Gólszerző:
Foxi (5.)
Kiállítva: Pusztai (68.)

FC Tatabánya – PMFC-Pécs Plaza 4-0 (2-0)
Gólszerzők:
Ndjodo (34.), Kouemaha (45.), Hajdú (71.), Vámosi (89., 11-esből)
Kiállítva: Lantos (62.)

Győri ETO FC-Újpest FC 0-3 (0-2)
Gólszerzők:
Kovács Z. (7.), Korcsmár (8.), Mészáros (88.)
Kiállítva: Regedei (70.)

Pénteken játszották:
Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd 1-2
MTK Budapest-ZTE FC 2-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik