Élet-Stílus

Cseh “csak” ezüstérmes 400 méteren

admin
admin

2006. 12. 08. 18:29

A címvédő Cseh László a csütörtökön 200 méteren aratott győzelmét követően pénteken 400 méter vegyesen ezüstérmes lett a Helsinkiben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Cseh László a délelőtti selejtező győzteseként, toronymagasan a legjobb idővel (4:05.53 perc) került be 400 m vegyesen a péntek esti döntőbe. A Kőbánya SC klasszisa a szám világcsúcstartó címvédőjeként szállt vízbe az Eb második napján, és különösebb megerőltetés nélkül “fürödte be” magát a fináléba.

Kiss László szövetségi kapitány a dobogó legmagasabb fokára várta a magyar úszófenomént, de az előzetesen is a legnagyobb ellenfélnek tartott olasz Luca Marin majdnem másfél másodperccel gyorsabbnak bizonyult a fináléban.

Csalódás az ezüst

Cseh magabiztosan kezdett, s úgy tűnt, simán besöpri második helsinki elsőségét is a 200 m vegyes csütörtöki megnyerése után. Sokáig vezetett is, a harmadik úszásnemnél, mellen azonban elkezdett rá följönni az eddigi – rendre mögötte – “örök második” Marin, aki gyorson még inkább fokozta a tempót, s az újítani képtelen magyar klasszist lefiniselve 4:01.71 perces olasz csúccsal nyert. Csehnek ezúttal be kellett érnie a második hellyel.

Csalódás a javából, még akkor is, ha tudvalevő: Cseh a tavaszi, melbourne-i nagymedencés világbajnokságra készül, s még távolról sincs csúcsformában. A Kőbánya SC kiválósága péntek este 4:00.37 perces világrekordjától messze elmaradva, 4:03.39 perc alatt tudta le a távot, arany után ezüsttel gazdagítva helsinki gyűjteményét.

“Sajnos pontosan tudom, hogy vannak problémáim az úszással: nem elsősorban technikailag, hanem az állóképességgel. Nem sikerült azt az edzésmennyiséget rendesen megcsinálnom, amit kellene. Ez az év egyáltalán nem jött úgy össze, ahogy szerettem volna, hiszen a margitszigeti Európa-bajnokságon sem tudtam a legjobb időimet túlszárnyalni, a mostani idő pedig egyenesen gyalázatos. Az igazán gyalázatos azonban az, hogy valaki megvert Európából. Pontosan tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. Ahhoz, hogy Phelpset meg tudjam verni, mindent más fel kell áldozzak, kizárólag az úszásra szabad koncentrálnom, semmi másra. Túlságosan felőrölt a többi tevékenység, alighanem a tanulást is le kell építenem annak érdekében, hogy újfent a régi legyek. Az elszántság megvan bennem, még ha most iszonyúan rosszul is érzem magam. Rég voltam ennyire elkeseredve…”” – panaszkodott utóbb a magyar versenyző, aki szomorúan vette át az egy árnyalattal “szürkébb” medált az eredményhirdetéskor.

Verrasztó is elmaradt a várakozástól

Verrasztó eleinte a mezőny “alsóházával” tartott együtt, majd felzárkózott, s bár a dobogóra kerülésre nem volt valós esélye, több, mondhatni összes verhető vetélytársát megelőzve, 4:09.48 perccel negyedikként be tudott érkezni a célba.

A nap másik magyar érdekeltségű versenyszáma, a női 100 m vegyes nem hozott sikert, noha hárman is próbálkoztak az előfutamokban. Az 1:03.29 perccel országos csúcstartó Jakabos Zsuzsanna csak 22. lett (1:03.81 p) a 33 résztvevőt számláló mezőnyben, Hosszú Katinka ideje (1:04.88) a 27., Dara Eszteré (1:05.29) pedig a 28. helyhez volt elegendő.

Rövidpályás Eb
Férfiak
400 m vegyes

1. Luca Marin (olasz) 4:01.71 p
2. Cseh László 4:03.39
3. Ionnisz Drimonakosz (görög) 4:05.94
4. Verrasztó Dávid 4:09.48

Nők
800 m gyors

1. Manaudou (francia) 8:12.24 p
2. Anasztaszja Ivanyenko (orosz) 8:18.09
3. Erika Garcia Villaecija (spanyol) 8:20.09

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.